Ukrajnai háború
Eurostat: több mint 4,2 millió ukrán menekült kapott ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban
Október végéig meghaladta a 4,2 milliót, 4 238 010 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menekültstátuszt kaptak az Európai Unió valamely tagállamában.
2023.12.10 11:30MTIAz Európai Unió statisztikai hivatalának közlése szerint a 2022. február 24-én kezdődött háború elől Ukrajnából elmenekülteket továbbra is enyhén növekvő számban regisztrálták ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.
Októberben, a szeptember végi adatokhoz képest 51 845-tel nőtt az ideiglenes védelemben részesült ukrajnaiak száma az EU-ban. A legtöbb uniós tagállamban a korábbinál több ukrajnai állampolgárt fogadtak be, egyedül Dánia a kivétel, ahol 4,5 százalékkal (1700-zal) csökkent a befogadott ukrajnaiak száma. A legnagyobb számszerű növekedést Németországban (20 465 fő; 1,7 százalék), Csehországban (6490; 1,8 százalék) és Hollandiában (4005; 3,0 százalék) jegyezték fel.
A háború kezdete óta az Ukrajnából érkező menekülteknek a legtöbb ilyen jogállást Németország (1 215 365 fő), Lengyelország (960 620) és Csehország (364 450) biztosította. Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 33 325 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.
Az egyes tagállamok népességéhez viszonyítva a szeptember végi adatok szerint az ideiglenes védelemben részesülő ukrán állampolgárok ezer lakosra jutó aránya Csehországban (33,7), Észtországban (26,3), Lengyelországban és Bulgáriában (mindkettő 26,1), valamint Litvániában (25,8) volt a legnagyobb, míg uniós szinten ez az adat 9,5. Az ideiglenes védelemben részesülők 46,4 százalékát nők, 33,4 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 20,2 százalékát pedig felnőtt férfiak teszik ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:24 A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye
- 20:10 Két lövöldözés és egy késeléses támadás is történt vasárnapra virradóan Hollandiában
- 18:17 Hogyan kapcsolódik az USAID a titkos biofegyver-kutatáshoz?
- 16:16 Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
- 14:10 Hollywood CIA-kapcsolatai lelepleződtek: Hírességek vagy különleges ügynökök?
- 12:06 Gigaföldrengés - cunamiriadót fújtak a népszerű turistacélpontnál
- 10:47 Kiépített siklóernyős elugrópontot alakítanak ki a Pilis-tetőn
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06