Erőszak
Három embert vettek őrizetbe az Európai Parlament volt alelnöke elleni madridi támadás miatt
Két spanyol nemzetiségű férfit, és egy brit állampolgárságú nőt fogtak el a hatóságok.
2023.11.21 16:28MTIA spanyol rendőrség három embert vett őrizetbe kedd hajnalban Alejo Vidal-Quadras, az Európai Parlament volt alelnöke ellen két hete elkövetett madridi támadás miatt.
A dél-spanyolországi Lanjarón és Fuengirola városban két spanyol nemzetiségű férfit, és egy brit állampolgárságú nőt fogtak el a hatóságok, de a nyomozók szerint egyik sem maga a merénylő, aki rálőtt a 78 éves politikusra.
A spanyol Cadena Ser rádióadó úgy értesült, hogy egyikük a támadást megelőző napokban feltűnt a biztonsági kamerák felvételein a helyszín közelében, így feltételezhető, hogy az ő feladata volt a környék megfigyelése.
Alejo Vidal-Quadrast otthona közelében, a nyílt utcán lőtte le egy bukósisakot viselő ismeretlen, aki társával motorral menekült el a merényletet követően.
Az áldozatot súlyos, de nem életveszélyes állkapocs sérüléssel szállították kórházba, ahol megműtötték. Továbbra is kórházban van, állapota stabil.
A központi büntetőbíróság terrorista bűncselekményként vizsgálja az ügyet, tekintettel annak lehetőségére, hogy a gyilkossági kísérlet az iráni rezsimmel kapcsolatban álló szervezettől származhat.
Maga Vidal-Quadras tájékoztatta a rendőröket arról, hogy a száműzetésben élő iráni ellenzékkel, az Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsával (NCRI) fennálló kapcsolatai miatt akarhatták meggyilkolni.
Vidal-Quadras 1988 és 1996 között volt a katalán tartományi parlament tagja, és öt éven keresztül a konzervatív Néppárt (PP) helyi pártszervezetének vezetője. A kilencvenes évek végén három éven át a szenátusban képviselte a régiót, majd 15 évig az Európai Parlament képviselője és alelnöke volt. 2014-ben három hónapig a jobboldali Vox párt elnöki posztját töltötte be.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06