Borzasztó
Tűz ütött ki egy iraki esküvőn, száznál is többen meghaltak - videók
Tűzijátékok miatt történhetett a tragédia.
2023.09.27 09:16MTITűz ütött ki egy esküvői mulatságon az észak-iraki Ninive tartományban, legalább 114-en meghaltak, több mint 150-en megsérültek - jelentették be szerda reggel a helyi hatóságok.
A lángok a tartomány Hamdáníja nevű, Bagdadtól mintegy 300 kilométerre északnyugatra található, zömében keresztények lakta részében csaptak fel kedd éjjel.
Nadzsím el-Dzsubúri, Ninive kormányzója elmondta, egyelőre nem tudni a halálos áldozatok végleges számát, a sérültek közül többeket kórházban ápolnak.
Az egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy több, orvosi felszerelést szállító teherautó indult a térségbe.
Az al-Dzsazíra hírtelevízió iraki tudósítója szerint a mulatságon mintegy ezren vettek részt.
A tűz okát egyelőre nem tudni, a Rudav kurd hírtelevízió azonban úgy tudja, vélhetően a mulatságon használt tűzijátékok miatt történt a tragédia. Az INA iraki hírügynökség a helyi polgári védelemre hivatkozva azt közölte, a mulatságnak helyet adó terem külső falait erősen gyúlékony burkolattal vonták be, hozzátéve, hogy ezt a fajta burkolatot éppen gyúlékonysága miatt tilos használni építkezéseknél.
Sajtóértesülések szerint az épület - melynek egy része beomlott - nem volt megfelelően ellátva vészkijáratokkal sem.
A rendezvények készült videófelvételeken látható, hogy a tűz az ifjú házasok tánca idején lobbant fel. Egyelőre nem tudni, hogy ők is az áldozatok között vannak-e. Mohamed asz-Szudáni miniszterelnök azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Video shows the moment fire broke out in a weeding in Hamdaniyah
— North X (@__NorthX) September 27, 2023
110 dead including bride and groom
550 injured #Iraq #Hamdaniyah #Fire pic.twitter.com/y3k4aiRvbM
Angka korban tragedi kebakaran di sebuah majlis perkahwinan di Iraq meningkat kepada 113 orang dengan 150 lagi cedera.
— Buletin TV3 (@BuletinTV3) September 27, 2023
Jumlah itu disahkan Timbalan Gabenor Wilayah Nineveh, Hassan al-Allaq.
Sumber: Reuters pic.twitter.com/2DhmXu7KbU
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06