Diplomácia
III. Károly megkezdte háromnapos állami látogatását Franciaországban
A látogatás célja "új lendületet adni a francia-brit barátságnak és szövetségnek".
2023.09.20 16:55MTIMegkezdte III. Károly brit uralkodó szerdán háromnapos, több nagyszabású ünnepélyes eseménnyel teli állami látogatását Franciaországban, amelynek célja "új lendületet adni a francia-brit barátságnak és szövetségnek" az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépése (Brexit) okozta konfliktusokat követően.
III. Károlyt és feleségét, Kamillát a francia elnök, Emmanuel Macron és neje, Brigitte a Diadalívnél fogadta, ahol megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját, majd meggyújtották a lángot.
A brit uralkodó és a francia elnök ezt követően végighajtott a Champs-Elysées sugárúton egy Citroen DS7-es kabrióban, amelyet a köztársasági gárda 136 lovasa kísért az Elysée-palotáig, ahol a két államfő négyszemközti megbeszélését tart.
A brit uralkodói pár eredetileg márciusban látogatott volna Franciaországba, de akkor a nyugdíjreformmal szembeni, időnként erőszakba torkolló utcai megmozdulások miatt elhalasztották.
Időközben Emmanuel Macron és Rishi Sunak brit miniszterelnök márciusi találkozóján rendezték a Brexit miatti elsősorban a halászatot és a La Manche csatornán átkelő migrációt érintő többéves vitákat, s Franciaország - amely 1793-ban lefejezte utolsó királyát - a legnagyobb pompával fogadja a brit uralkodót.
A két ország jövő áprilisban ünnepli az entente cordiale, azaz a szívélyes egyetértés megkötését, amely a későbbi antant és az európai szövetségi rendszer alapját biztosította.
A látogatás egyik fő eseménye szerda este a versailles-i kastélyban rendezett állami vacsora, amely egyben főhajtás a király anyja, a néhai II. Erzsébet királynő emléke előtt, akit 1957-ben, a Szuezi-csatorna válságát követően, és 1972-ben, amikor az Egyesült Királyság csatlakozott az Európai Unióhoz, itt látott vendégül az akkori francia elnök.
A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint III. Károly - aki csaknem negyven alkalommal járt már Franciaországban - "anyja nyomdokaiba lépve" kívánta uralkodóként első francia állami látogatását megtervezni. Csütörtökön ezért látogatást tesz a párizsi virágpiacon, amely II. Erzsébet kedvenc helye volt Párizsban, és amelyet 2014-ben róla neveztek át.
A Napkirály, XIV. Lajos uralkodása jelképének számító versailles-i kastélyban a díszvacsorán a kék homárt, a bresse-i csirkét és a rózsás macaront Michelin-csillagos éttermek séfjei készítik el, s az asztal körül a brit királyi és a francia elnöki pár mellett ott lesz többek között Mick Jagger énekes, Hugh Grant színész, Charlotte Gainsbourg és Emma Mackey színésznők, az író Ken Follett és a korábbi labdarúgóedző Arsene Wenger.
III. Károly látogatásának leginkább politikai eseménye csütörtökön a szenátusban lesz, ahol először mond beszédet brit uralkodó. Ezt követően a király a francia nemzeti természettörténeti múzeumban egy környezetvédelmi témájú kerekasztal-beszélgetésen vesz részt, majd pénteken a tavalyi erdőtüzek által sújtott régióba, a déli Bordeaux-ba és környékére látogat, ahol jelentős számban élnek brit állampolgárok.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06