Kábítószercsempészet
Átadták Belgiumnak a brazil 'drogbárót' a magyar hatóságok
A férfi egyébként évekkel ezelőtt halottá nyilváníttatta magát, majd legalább tíz álnevet használt, és ezek mindegyikéhez hamis igazolványai is voltak.
2023.06.16 13:25MTIvKiemelt biztonsági intézkedések mellett a magyar hatóságok csütörtökön átadták Belgiumnak a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, akit tavaly nyáron Magyarországon fogtak el - tudatta honlapján a rendőrség pénteken.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központtal (TEK) közösen tavaly nyáron fogta el az 54 éves brazil "drogbárót"; az általa vezetett szervezet 2017 és 2019 között legalább 45 tonna kokain csempészéséért volt felelős. A bűnözőt már évek óta keresték a hatóságok, több ország adott ki ellene elfogatóparancsot. Az Interpol is körözte, mert a brazil bíróság harminc év szabadságvesztésre ítélte kábítószercsempészés miatt - idézték fel. Hozzátették: több más ország is adott ki elfogatóparancsot vele szemben.
A magyar hatóságok 2022 júniusában kaptak jelzést arról, hogy a brazil férfi Magyarországon tartózkodhat, a Nemzeti Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) és a KR NNI munkatársai - több ország részvételével zajló műveletben - beazonosították tartózkodási helyét, majd a Terrorelhárítási Központ munkatársai hat órán belül elfogták - részletezte a police.hu.
Kitértek arra, hogy a bandavezér ellen Magyarországon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közokirat-hamisítás miatt indított büntetőeljárást, tekintve, hogy elfogásakor hamis igazolványokat mutatott fel. A férfi egyébként évekkel ezelőtt halottá nyilváníttatta magát, majd legalább tíz álnevet használt, és ezek mindegyikéhez hamis igazolványai is voltak.
Elfogása után a "drogbáró" kiadatási őrizetben volt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Kiadatása hosszas egyeztető eljárást követően csütörtökön történt meg a legmagasabb színtű biztonsági előírások betartásával. A NEBEK, a TEK, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és a Nemzeti Nyomozó Iroda pontos intézkedési terv alapján hajtotta végre a brazil férfi átadását - tudatták.
Hozzátették: a férfit a büntetés-végrehajtási intézetből lábbilinccsel, vezetőszíjjal, rendőri konvojban szállították át a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A TEK gépfegyveres munkatársai kísérték, a szállító és kísérő szolgálati gépkocsikat rendőrségi helikopterrel is biztosították.
A KR NNI célkörözési fejvadászai a férfit a reptér egy hermetikusan lezárt részén adták át a belga rendőrségnek. A belga hadsereg külön gépével szállították át Belgiumba, ahol a bíróság már az este folyamán elrendelte letartóztatását, és az ország egyik legmagasabb biztonsági védelmével ellátott fegyházába szállították - közölte honlapján a rendőrség.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06