Állatok
Krokodilárveréseket rendeznek a túlnépesedett vadon élő állomány gyérítésére
Namíbia egyes részein már túl sok krokodil él, és egyre több embert támadnak meg.
2023.06.15 20:50MTINegyven krokodil eladásáról és a kilövési engedélyek számának növeléséről döntött csütörtökön a namíbiai kormány.
Pohamba Sifeta környezetvédelmi miniszter az AFP hírügynökségnek azzal indokolta a döntést, hogy az ország egyes részein már túl sok krokodil él, és egyre több embert támadnak meg.
A minisztérium közleménye szerint az ország két észak-keleti rédiójában, Kavangóban és Zambeziben tervezik a 40 állat befogását, amelyeket árverésen bocsátanak majd áruba júliusban.
A krokodilokra bárki licitálhat, aki bizonyítani tudja hogy megfelelő élőhelyet tud biztosítani a számukra vagy igazolja azt, hogy van hivatalos engedélye az állatok exportjára.
Az intézkedés másik elemeként akár meg is duplázhatják a kilövési engedélyeket azon országrészekben, ahol a legtöbb krokodiltámadást regisztrálják.
A windhoeki kormány 2019 óta 2,3 millió namíbiai dollár (3,7 milliárd forint) jóvátételt fizetett ki az - olykor halálos kimenetelű - krokodiltámadások által sújtott családoknak, gazdáknak.
A krokodilárverések július 17-én kezdődnek, és időről időre később is megrendezik őket a populáció féken tartása céljából.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06