Demonstráció
Rendőrőrsöt, városházát rongáltak meg a nyugdíjreform elleni tiltakozás közepette - videó
A francia biztonsági erők könnygázt vetettek be egy tüntetés feloszlatására Lyon városában.
2023.05.29 10:34ma.huTüntetők összecsaptak a francia rendőrséggel Lyon városában pénteken, a kormány politikája, köztük a sokat vitatott nyugdíjreform elleni tüntetésen. A zavargások során gyújtogattak, valamint köz- és kereskedelmi épületeket rongáltak meg.
A mintegy 50 baloldali csoport és szakszervezet által szervezett úgynevezett "Grand Popular Carnaval" rendezvényen a rendőrség és a helyi média becslései szerint legalább 300 ember vett részt. A békésen indult kormányellenes tüntetésnek "ünnepi" jelleget szántak, és jelmezeket, dalokat, sőt zenekari előadásokat is bemutattak.
Később azonban a helyzet kicsúszott az irányítás alól, amikor a helyi prefektúra szerint néhány tüntető a város 1. kerületének városházáját, valamint egy városi rendőrőrsöt vett célba. A közösségi médiában közzétett felvételeken az is látszott, hogy a randalírozók kövekkel törnek be ablakokat, az utcán bútorok égnek, és barikádok felállítására tettek kísérletet.
A helyi rendfenntartó erők könnygázt vetettek be a rendbontók feloszlatására, egy tüntetőt pedig letartóztattak. Lyon prefektúrája elítélte a "radikális aktivistákat" a város lakosainak biztonságát veszélyeztető "elfogadhatatlan túlkapásokért", és közölte, hogy a lövedékek sortüze ellenére a rendőri beavatkozás segített megvédeni a lakosokat és az épületeket a további károktól.
Franciaországban már több hónapja országos tüntetések zajlanak Emmanuel Macron francia elnök azon terve miatt, hogy 62-ről 64 évre emelné a nyugdíjkorhatárt. Áprilisban Macron különleges alkotmányos jogosítványokra hivatkozva szavazás nélkül keresztülvitte reformját a parlament alsóházán, a nemzetgyűlésen, ami csak tovább szította a közfelháborodást.
Az ellenzéki reakciók ellenére a francia Alkotmánytanács jóváhagyta Macron nyugdíjrendszer átalakítására irányuló lépését. A tanács elutasította azt a javaslatot is, hogy a kérdésről tartsanak népszavazást, azzal érvelve, hogy az nem felel meg az alkotmányban meghatározott kritériumoknak.
EN DIRECT à #Lyon la porte du commissariat annexe en Feu #ReformeDesRetraites #Manifestation #IntervillesDuZbeul #Macron pic.twitter.com/nVDcCnvhT8
— gochopacontent (@gochopaconten) May 26, 2023
Little Zbeul in #Lyon
— gochopacontent (@gochopaconten) May 26, 2023
Le Carnaval Populaire Bat son plein #ReformeDesRetraites #IntervilleDuZbeul #Macron pic.twitter.com/w3NMztyPfx
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:09 Idén is csaknem ötvenezren vettek részt a budapesti Eurojackpot Szuperkoncerten
- 14:40 Folyamatosan növekszik az elhízottak aránya
- 14:01 Az amerikai autógyártók hétvégén is tárgyalnak a sztrájkoló dolgozók képviselőivel
- 13:58 Pozzallóban nyílik meg az első olasz zárt tábor a migránsok visszatartására
- 13:25 Meteorológia: ismét megdőlt a hajnali melegrekord
- 12:59 Japán Nagydíj - Verstappen nyert, világbajnok a Red Bull
- 12:35 Nem volt jegyük, leszállították őket a vonatról - ekkor gázolta el őket egy másik
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06