Erőszak
Mobiltelefonját bemérve mentettek ki egy autó csomagtartójából egy életveszélyben lévő nőt Romániában
Nem sokkal később az autó - alkohol és kábítószerek hatása alatt lévő - tulajdonosát is őrizetbe vették egy közeli utcában.
2023.02.06 18:38MTIAz áldozat mobiltelefonját bemérve sikerült a román hatóságoknak megtalálniuk és még idejében kimenteniük egy elrabolt nőt, akit bántalmazója egy autó csomagtartójába zárt, elvitte egy elhagyott telekre, ahol rágyújtotta a járművet - közölte hétfőn a bukaresti rendőrfőkapitányság.
A rendőrséget hétfő hajnali 4 óra 40 perckor riasztották, hogy Bukarest harmadik kerületének egyik szállodájánál egy nő segítséget kért. Azt állította, hogy egy szóváltás nyomán partnere bántalmazta, autójának csomagtartójába zárta, és ismeretlen irányba elhajtott vele. A speciális távközlési szolgálat (STS) által rendelkezésükre bocsátott GPS-koordináták segítségével a rendőrök tíz percen belül négy kilométerrel távolabb azonosították a gyanús járművet, amelynek a belsejében lángokat láttak. A tüzet sikerült poroltóval megfékezniük, az áldozatot pedig még idejében kimenekítették. Nem sokkal később az autó - alkohol és kábítószerek hatása alatt lévő - tulajdonosát is őrizetbe vették egy közeli utcában.
A STS később kiadott közleményében rámutatott, hogy a mozgásban lévő autó csomagtartójából segítséget kérő nő helyzetének folyamatos nyomon követését és megmentését egy - a szolgálat által 2018-ban kifejlesztett - mobilalkalmazás tette lehetővé, amelyet nem szükséges előre telepíteni, hanem a segélyhívás alkalmával az áldozat a neki küldött linkre kattintva aktiválja. Az alkalmazás működtetéséhez azonban a telefonnak rendelkeznie kell internetkapcsolattal és GPS-modullal.
2020 nyarán egy lezárt kamionból menekített ki a román rendőség két fuldokló afgán illegális bevándorlót, akik a 112-es segélyhívón angolul kértek segítséget, arra panaszkodva, hogy be vannak zárva egy járműbe, nem tudják, hol vannak és nem jutnak levegőhöz.
Az áldozatok mobiltelefonját azonban nem mindig sikerült idejében bemérnie a STS-nek. Kilenc éve az Erdélyi Szigethegységben lezuhant egy kisrepülőgép, amelynek mind a hét utasa túlélte magát a balesetet, de mire a mentésben részt vevők hat óra elteltével rájuk találtak, két utas meghalt. 2019 nyarán - a belügyminiszerrel és a rendőrség vezetőivel együtt - a STS vezetőjét is leváltották a caracali tinigyilkosságok néven elhíresült ügyben, miután kiderült, hogy a második áldozat hiába hívta többször is a 112-es segélyhívószámot, a rendőrök nem voltak képesek idejében azonosítani a hívás helyét és közbelépni, hogy megmentsék a lány életét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06