Három évvel ezelőtt is így szöktették meg őket
Két bűnöző helikopteren szökött meg egy görög börtönből
elikopterrel távozott vasárnap egy Görögországban jól ismert bűnözőpáros egy állítólag szigorúan őrzött börtönből, pontosan úgy és onnan, ahogyan és ahonnan egyszer már megszöktették őket nem egészen három évvel ezelőtt.
2009.02.22 19:13MTIA helikopter a börtönudvar fölé repült a rabok kora délutáni sétája idején, kötélhágcsót eresztett le, s a 43 éves Vaszilisz Paleokosztasz görög bűnöző, akit emberrablásokért és bankrablásokért csuktak le, valamint 34 éves albán bűntársa, az emberölésért elítélt Alket Rizai villámgyorsan felmászott a légi jármű fedélzetére. A börtönőrök tüzet nyitottak, de nem tudták megakadályozni a szökést.
Kevéssel később megtalálták a helikoptert üresen a főváros Kapandriti nevű északi elővárosában. Az Athén közelében fekvő Koridallosz település állítólag szigorúan őrzött börtönéből szökött meg a két veszélyes bűnöző, ugyanonnan, ahonnan ugyanezzel a módszerrel már megszöktek egyszer, 2006 júniusában. Rizait akkor két hónappal később elfogták, Paleokosztaszt azonban csak a múlt év tavaszán sikerült kézre keríteni és újra rács mögé dugni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06