Horvátország
Horvát pénzügyminiszter a lemondásáról: most jött el az ideje a visszavonulásnak
Az államháztartás terén az összes legfontosabb cél megvalósult.
2022.07.07 16:36MTIZdravko Maric horvát pénzügyminiszter szerint most jött el az ideje annak, hogy visszavonuljon a politikától, miután az államháztartás terén az összes legfontosabb cél megvalósult. Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt, egy nappal azután, hogy hivatalosan is benyújtotta lemondását.
Úgy véli: azzal, hogy az európai uniós tagországok pénzügyminisztereinek tanácsa a jövő héten jóváhagyja Horvátország csatlakozást az euróövezethez, az ő feladatai is véget értek a kormányban.
"Az eredmények kézzelfoghatók, a kitűzött célokat sikerült elérni" - hangsúlyozta Maric.
"Amit érzek, az az elégedettség, a kiteljesedés és a büszkeség érzése, hogy tagja lehettem annak a csapatnak, amely mindezt az évek során megvalósította" - mondta a pénzügyminiszter.
De hozzátette: nem tudja elképzelni, hogy politikusként folytassa, ezért más vizekre evez.
Kijelentette: "minden nehézség ellenére Horvátország minden eddiginél jobban teljesít gazdasági és pénzügyi fronton", és sokkal jobban ellenáll a válságoknak, mint korábban.
Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy merre veszi az irányt, azt mondta: jelen pillanatban nincs munkamegállapodása sem horvát, sem európai intézménnyel vagy céggel. Úgy vélte, a legjobb években van, még számos területen ki tudja magát próbálni, de most a családja van az első helyen.
A miniszter megköszönte a kormánynak, Tihomir Oreskovic volt és Andrej Plenkovic jelenlegi kormányfőnek a támogatást, valamint méltatta utódját, Marko Primoracot, aki szerinte jó szakember, és biztosan meg fogja állni a helyét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06