Jog
Lemond a Barclays vezetője az Epsteinnel fenntartott kapcsolatainak vizsgálata nyomán
A vizsgálat nem állapította meg, hogy Jes Staley az Epstein terhére rótt bűncselekmények bármelyikéről tudott volna, vagy e bűncselekményeknek tanúja lett volna.
2021.11.01 12:57MTIBejelentette lemondási szándékát hétfőn Jes Staley, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi szolgáltató csoport, a Barclays vezérigazgatója, miután a brit felügyeleti hatóságok kivizsgálták, hogy milyen kapcsolatok fűzték a szexuális bűncselekményekért elítélt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberhez.
A Barclays hétfőn csak annyit közölt, hogy a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága (Financial Conduct Authority, FCA) és a Bank of England pénteken ismertette a céggel a vizsgálat előzetes eredményét.
A bank közleménye nem részletezte, hogy a vizsgálati jelentés mit tartalmaz, de közölte: a felügyeleti hatóságok megállapításai nyomán, és tekintettel arra is, hogy Staley e megállapításokat hivatalos fórumokon "vitatni kívánja", az igazgatótanács és Staley közös megegyezéssel úgy döntött, hogy a vezérigazgató távozik a Barclays-csoport éléről.
A Barclays közleménye hangsúlyozza: a vizsgálat nem állapította meg, hogy Jes Staley az Epstein terhére rótt bűncselekmények bármelyikéről tudott volna, vagy e bűncselekményeknek tanúja lett volna.
Staley 2015 óta állt a Barclays élén. Lemondása nyomán egyévi javadalmazásának megfelelő összeget, 2,4 millió fontot (több mint egymilliárd forintot) vehet fel végkielégítésként.
Jeffrey Epstein korábban a börtönt is megjárta fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt.
Epsteint 2019 nyarán ismét őrizetbe vették hasonló vádakkal, de annak az évnek az augusztusában holtan találták börtöncellájában. A néhai nagybefektető a halottkémi vizsgálat megállapítása szerint öngyilkosságot követett el.
Staley a Barclays vezérigazgatói tisztségének átvétele előtt a JP Morgan amerikai bankcsoport igazgatótanácsának tagja volt, és már korábban elismerte, hogy Epsteinnel évekig kapcsolatot tartott még azután is, hogy az egykori mágnást 2008-ban először elítélték.
Az Epstein-botrányba belekeveredett András yorki herceg, a brit uralkodó fia is, akiről már évekkel ezelőtt szintén kiderült, hogy közeli üzleti és baráti viszonyt ápolt Jeffrey Epsteinnel.
Epstein szexuális üzelmeinek egyik korábbi áldozata, a floridai illetőségű Virginia Giuffre - akkori nevén Virginia Roberts - jogi keresetet is indított, azzal a váddal, hogy Epstein 2001-ben és 2002-ben több alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András herceggel.
Virginia Roberts 2001-ben 17 éves volt, és a floridai törvények szerint akkor még kiskorúnak számított.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Zsolnay-aukciót rendez a Virág Judit Galéria október 18-án
- 22:30 KSH: júliusban 559 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 21:30 Vádat emeltek két fiatalkorú ellen, akik homokot tömtek egy fiú szájába
- 20:02 Vucic a CNN-nek: a szerbek 99%-a úgy gondolja, hogy Koszovó Szerbia
- 16:53 Szerb védelmi miniszter: ha parancsot kap, a szerb hadsereg belép Koszovó területére
- 15:48 Tűz a Debreceni Egyetemen - több száz embernek kellett elhagynia az egyetemi épületet
- 14:33 Mi ölte meg a dinoszauruszokat? Új számítógépes modell válaszol az évszázados kérdésre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06