Migráció
Meredeken emelkedett a Hollandiában beadott menedékkérelmek száma
Augusztus óta több mint 8800-an, főleg szíriai, afgán és török állampolgárok kérvényezték a menedékjogot.
2021.11.02 01:30MTIAz idei harmadik negyedévben meredeken emelkedett, a 2015-ös menekültválság óta a legjelentősebb mértékben nőtt a Hollandiában beadott menedékkérelmek száma - írta hétfőn a helyi sajtó a nemzeti statisztikai (CBS) és a bevándorlási hivatal (IND) friss adataira hivatkozva.
A két hivatal szerint augusztus óta több mint 8800-an - 2,5-ször többen, mint a második negyedévben -, főleg szíriai, afgán és török állampolgárok kérvényezték a menedékjogot. Emellett hét százalékkal emelkedett, 2700-ra nőtt a családegyesítésre irányuló beadványok száma is.
A Dutchnews holland hírportál azt írja, hogy a menekültek számának növekedése komoly problémákat okoz az ország menekültközpontjaiban, ahol a fekvőhelyek hiánya miatt az emberek sátrakban és székeken alszanak, több helyütt sürgősségi megoldásként nagy tömegek befogadására alkalmas rendezvényközpontokat nyitottak meg ideiglenes szálláshelyként.
A szálláshiányt egyrészt a menekültek számának növekedése, másrészt az országos lakhatási válság okozza. Az elmúlt időszakban a lakbérek robbanásszerűen megemelkedtek az országban, egyre kevesebb a megfizethető bérlakás. Ez azt is jelenti, hogy azok a menedékkérők, akiknek a bevándorlási hivatal már jóváhagyta menekültstátuszát, nem tudnak hová költözni.
Az állami menekültközpontokban élők egyharmada olyan személy, aki már tartózkodási engedéllyel rendelkezik, és arra vár, hogy szociális lakásba költözhessen. Ezenkívül több ezer ember még mindig arra vár, hogy ügyét az IND elbírálja.
A Hollandiában letelepedni kívánó menedékkérőknek először menedékjogi kérelmet kell benyújtaniuk. Az IND ezután több interjút is lefolytat a kérelmezővel, mielőtt helyt ad a beadványnak, vagy elutasítja. Az elutasítást követően a menedékkérő fellebbezést nyújthat be, ha új információk más megvilágításba helyezik az ügyét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Több a vendég és kevesebb a bűncselekmény az Oktoberfesten
- 21:30 Nádházi Norbert lett Magyarországi idei sommelier bajnoka
- 20:14 Tudta, hogy a legmagasabb nyomornegyed Venezuelában van, és 3000 embernek ad otthont?
- 19:07 Ukrán tisztségviselő: több civil megsérült a Herszont ért orosz támadásokban
- 19:04 Kamion Eb - Címét megvédve ötödször Európa-bajnok Kiss Norbert
- 18:54 Szeptember utolsó hetében visszatér a nyugodt, napos idő
- 17:02 Flamingók sokasága jelent meg szokatlan helyeken - mi történhetett a madarakkal?
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06