Hadsereg
CNN: az Egyesült Államokban képezték ki Hasogdzsi és Moise gyilkosait
Szükség van a katonai kiképzési programok reformjára.
2021.09.01 06:40MTIFelül kellene vizsgálni az összes amerikai katonai kiképzési programot, miután a közelmúltban kiderült, hogy az Egyesült Államokban képezték ki a Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíróval végző halálosztag több tagját, illetve Jovenel Moise haiti elnök gyilkosait - írta honlapján a CNN amerikai hírtelevízió.
A CNN emlékeztetett a The New York Times és a The Washington Post című amerikai napilapok értesüléseire, amelyek először lebbentették fel a fátylat az amerikai biztonsági együttműködési programokról, illetve a washingtoni külügyminisztérium engedélyével működő biztonsági magáncégek működéséről. E programok keretében külföldi katonák ezreit képezik ki minden évben: a 2018-as pénzügyi évben, amely két nappal Hasogdzsi meggyilkolása előtt ért véget, az amerikai külügyi tárca és a védelmi minisztérium (Pentagon) 62 700 külföldit képezett ki 155 országból, és ez a szám a CNN szerint még nem is fedi a teljes képet.
A hírtelevízió összeállítását készítő munkatársak figyelmeztettek: ezek a programok túl gyakran adnak teret a visszaélésnek, ahogyan az Hasogdzsi és Moise meggyilkolása esetén is történt. "Emellett hatékonyságuk is megkérdőjelezhető, hiszen a hetekben láthattuk, hogyan omlottak össze az afgán biztonsági erők a tálibok nyomása alatt" - fogalmaztak a hírtelevízió munkatársai. Egyúttal felidézték azt is, hogy az afgán erők kiképzése, felszerelése és a védelmi intézményrendszer kiépítése több mint 88 milliárd dollárjába került az Egyesült Államoknak az elmúlt húsz évben.
Hangsúlyozták, hogy bár számos amerikai kormányzati ügynökségnek van beleszólása a külföldi katonai kiképzési programokba, az értékelés folyamata hemzseg a hiányosságoktól, például a kiképezendők hátterének ellenőrzése sokszor hanyag. Erre volt példa, hogy - a The Washington Post forrásai szerint - Hasogdzsi Egyesült Államokban kiképzett gyilkosai közül többen is annak a szaúdi gyors intervenciós csoportnak a tagjai voltak, amelyet ellenzékiek megfigyelésével, elrablásával, őrizetbe vételével és megkínzásával hoztak összefüggésbe.
De az Egyesült Államokban tanuló külföldi hallgatók ellenőrzésekor sem vettek észre olyan résztvevőket, mint például azt a szaúdi katonát, aki 2019-ben tüzet nyitott a floridai Pensacola haditengerészeti bázisán, megölve három amerikai tengerészt. Egy későbbi felülvizsgálat és szigorúbb átvilágítás további 21 szaúdi katonai hallgató kiutasításához vezetett.
A CNN rámutatott: túl könnyű megkerülni azokat a szabályokat, amelyek azt hivatottak biztosítani, hogy emberi jogi bűncselekmények elkövetői ne férhessenek hozzá az amerikai kiképzési programokhoz.
A hírtelevízió hangsúlyozta: Hasogdzsi és a haiti elnök lemészárlása csupán két tétel a visszaélések hosszú listáján. Maliban az elmúlt évtizedben két katonai puccs vezetői is amerikai katonai kiképzést kaptak. Latin-Amerikában a kiképzett katonákat államcsínyekben, félkatonai szervezetekben és halálosztagokban látni viszont. Az Egyesült Államok emberi jogi alapon sem válogat partnerei között: Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, Nigéria, Indonézia, a Fülöp-szigetek, Kamerun és Azerbajdzsán is részt vett amerikai kiképzési programokban az elmúlt években.
A CNN a külföldi katonai kiképzési programok átfogó reformját sürgette, azzal érvelve, hogy Joe Biden amerikai elnök megígérte, az amerikai külpolitika gyújtópontjába emeli az emberi jogokat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06