Fejlesztik, ha kivitelezhető és gazdaságos
Washington "újból szemügyre veszi" az európai rakétapajzs tervét
Megerősítette Barack Obama elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, hogy az Egyesült Államok minden bizonnyal felülvizsgálja az Európába telepítendő rakétapajzs-elem tervét.
2009.02.08 11:10MTIJames Jones minderről a Financial Times Deutschland című lapnak nyilatkozott szombaton a Münchenben zajló nemzetközi biztonságpolitikai konferencia keretében.
A tanácskozáson korábban Joe Biden alelnök már jelezte a rakétaelhárító rendszer telepítésével kapcsolatos eddigi amerikai politika módosulásának lehetőségét.
Kijelentette: bár Washington folytatni kívánja a rendszer fejlesztését, de csak akkor, ha az technikailag kivitelezhető, megvalósítható és gazdaságos. "Mindezt NATO-szövetségeseinkkel és Oroszországgal egyeztetve kívánjuk megtenni" - fűzte hozzá.
Obama nemzetbiztonsági főtanácsadója ennél is egyértelműbben nyilatkozott. Utalt arra, hogy az amerikai kormányzat az eddigi politika több területének átfogó felülvizsgálatát határozta el.
"A rakétaelhárítás ezek közé tartozik" - hangsúlyozta James Jones, s úgy fogalmazott, hogy "a tervet újból szemügyre vesszük."
Az Egyesült Államok Csehországba radarállomást, Lengyelországba pedig rakétaelhárító rakétákat akar telepíteni. Washington főleg Irán ellenséges szándékaira hivatkozik indoklásában. Oroszország hevesen ellenzi a tervet.
Egy másik lapinterjúban a nemzetbiztonsági főtanácsadó részleteket közölt az afganisztáni politika felülvizsgálatáról is.
Megfigyelőknek feltűnt, hogy Biden alelnök az előzetes értesülésekkel szemben nem utalt arra, hogy az Egyesült Államok a szövetségesektől több katonát követelne.
Közvetve ezt erősítette meg Jones is, aki azt hangoztatta, hogy Washington a jövőben nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a polgári újjáépítésre, s ehhez vár el nagyobb segítséget.
"Afganisztánnak a katonai megoldásnál többre van szüksége" - jelentette ki a nemzetbiztonsági főtanácsadó.
Az európai vezetők, illetve a müncheni biztonságpolitikai konferencia résztvevői, az eddigi visszajelzések szerint, rendkívül elégedetten fogadták Joe Bidennek a jövőbeni amerikai kül- és biztonságpolitika szempontjából jelzésértékű beszédét.
Azt emelték ki, hogy az alelnök merőben új hangot ígért Washington külkapcsolataiban, hangoztatva, hogy a szövetségesekkel való viszonyban az új amerikai kormány az együttműködésre, az együttes cselekvésre helyezi a hangsúlyt.
Kapcsolódó írások:
- Rakétapajzs: a cseh kormány elfogadta az amerikai katonák helyzetét szabályozó megállapodást is
- A lengyel közvélemény többsége immár támogatja az amerikai rakétapajzsot
- Medvegyev: elfogadhatatlan a rakétapajzs Litvániába telepítése
- Budapesten tárgyalnak a Közép-Európába tervezett amerikai rakétapajzsról
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06