Nagyobb befolyás kellene
Új gázszállítási vonalakra van szüksége Európának?
Európának be kell fektetnie az új gázszállítási útvonalak kiépítésébe, hogy nagyobb befolyással bírjon az Ukrajnával és Oroszországgal folytatandó tárgyalásokon - ezt Alexandr Vondra cseh miniszterelnök-helyettes fejtette ki Münchenben egy hétvégi biztonságpolitikai tanácskozáson.
2009.02.08 11:05MTIVondra, akinek országa tölti be jelenleg az Európai Unió elnöki tisztét, azzal érvelt, hogy az orosz-ukrán gázvita jelezte, Európának erősítenie kell energetikai biztonságát.
"Rendelkeznünk kell eszközökkel a vitában résztvevő mindkét szereplővel szemben" - érvelt Vondra, hozzátéve, hogy alternatív ellátási útvonalra és arra van szükség, hogy az unió beindítsa a stratégiai párbeszédet Törökországgal.
A stabil gázellátás érdekében a "lehető legtöbb gázszállítási útra szükség van",- érvelt -, és az Északi és a Déli Áramlatot, valamint a Nabucco vezetéket említette.
A 7,9 milliárd euróba kerülő Nabucco kiépítésével összefüggésben elmondta, hogy sokan a projektet túlságosan költségesnek tartják, emellett nem elég megbízhatónak. Ezeket a gondokat meg lehet oldani, ha megvan a kellő politikai akarat - hangsúlyozta.
Végül kifejtette: fontos, hogy az Európai Unió erős jelzést küldjön a befektetőknek és a kitermelőknek is, és ezzel eloszlassa a Nabucco tervet övező kételyeket. A Nabucco az egyetlen szárazföldi csővezeték, amely az orosz földgáz alternatíváját jelentheti - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


