Koronavírus-járvány
A romániai kísérleti színházi előadások egyetlen nézője fertőződött meg
Három előadást tartottak a járványügyi operatív törzs külön engedélye alapján, amely lehetővé tette a nézőtér 70 százalékának megtöltését.
2021.06.10 18:34MTIA járvány miatt bevezetett távolságtartási előírások felfüggesztésével rendezett romániai kísérleti színházi és opera-előadások egyetlen résztvevőjénél mutatták ki utólag a koronavírus-fertőzést - közölte csütörtökön a Digi 24 hírtelevízió.
A bukaresti nemzeti színházban és operában, valamint a kolozsvári operában május 14-én és 15-én három előadást tartottak a járványügyi operatív törzs (CBSU) külön engedélye alapján, amely lehetővé tette a nézőtér 70 százalékának megtöltését.
A három előadáson részt vevő mintegy 1300 néző vállalta, hogy adataikat regisztrálják és 14 napig megfigyelés alatt tartják őket. A kulturális minisztérium tájékoztatása szerint a kolozsvári opera egyik nézőjénél az előadás után nyolc nappal mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Bár a nézőket arra kérték, hogy a megfigyelési időszak alatt kerüljék az érintkezést másokkal, a hatóságok az eltelt idő miatt azt feltételezik, hogy nem az operában fertőződött meg.
A bukaresti kulturális minisztérium szerint sikeresnek bizonyultak a nagyszámú - beoltott, a betegségen átesett vagy letesztelt - közönség előtt megtartott kísérleti előadások, ugyanakkor azt ajánlja a rendezvényszervezőknek, hogy egy-egy esemény előtt nyissanak több tesztelési pontot, vagy figyelmeztessék a beoltatlan vagy még nem teljes védettséggel rendelkező nézőket, hogy végeztessenek Covid-tesztet.
A Bukaresti Nemzeti Opera a Libera Musica című gálaműsort, a Bukaresti Nemzeti Színház Francis Veber Balfácánt vacsorára című vígjátékát, a Kolozsvári Román Opera pedig Charles Gounod Faustját tűzte műsorra a járványügyi korlátozások lazítását - a kijárási tilalom feloldását és a kültéri maszkviselési kötelezettség eltörlését - hozó első "szabad" hétvégén.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:56 Magyar kutatók felfedezték, hogyan élhetik túl a rákos sejtek a kemoterápiát
- 18:17 Változékony idő várható a hétvégén
- 16:59 Szijjártó Péter: százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD
- 14:56 Agrometeorológia: a hűvös idő lassítja a növények fejlődését
- 12:43 Tour de Hongrie - Tömegbukás miatt néhány versenyzőt kórházba kell szállítani
- 10:39 Több mint 18 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország északi és déli része között
- 8:36 Országos lefedettségű interaktív térképet indított az UNICEF
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06