Kultúra
Augusztus közepén rendezik meg a VeszprémFestet
Tom Jones mellett egyelőre öt magyar előadó nevét hozták nyilvánosságra a szervezők.
2021.04.12 23:30MTIAz eredetileg meghirdetetthez képest később, augusztus közepén rendezik meg az idei VeszprémFestet, Tom Jones mellett egyelőre öt magyar előadó nevét hozták nyilvánosságra a szervezők.
Hétfői közleményük szerint a fesztivált augusztus 17. és 21. között tartják meg három veszprémi helyszínen. A koronavírus-járvány miatt az időponton kívül változik a rendezvény programja is, egyetlen külföldi előadóként Tom Jones lép majd közönség elé. A teljes programot május elsejéig hozzák nyilvánosságra.
Tom Jones augusztus 19-én ad koncertet a Veszprém Arénában, ahol legismertebb slágerei mellett a hamarosan megjelenő stúdióalbumáról, a Surrounded by The Time-ról is elhangzanak majd dalok.
A Jazz+Az augusztus 18-án ad koncertet. Augusztus 17-én, 20-án és 21-én is magyar előadók lépnek majd közönség elé, akiknek nevét később hozzák nyilvánosságra.
VeszprémFest Classic címmel a Cziffra100-emlékév részeként három produkciót láthat a közönség. A sorozat nyitányaként, augusztus 17-én Miklósa Erika és Balázs János ZongOpera címmel ad koncertet. Augusztus 18-án a Paganini+ programmal Balázs János és Lendvay József mellett Szakcsi Lakatos Béla is fellép. Augusztus 19-én pedig Tompos Kátya és Balázs János Cziffra Café című estjét élvezhetik a nézők a Jezsuita Tempolmkertben.
A korábban meghirdetett Jamie Cullum-koncert elmarad, a brit művész a tervek szerint 2022. július 12-én lép fel Veszprémben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06