Járvány
Legyőzte a koronavírus-fertőzést az ukrán elnök
Eközben Ukrajnában meghaladta a 11 ezret a betegség halálos áldozatainak száma.
2020.11.23 15:45MTINegatív lett az új tesztje a koronavírussal korában megfertőződött Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, ezt ő maga hozta nyilvánosságra hétfőn a Telegram üzenetküldő portálon. Eközben Ukrajnában meghaladta a 11 ezret a betegség halálos áldozatainak száma.
Az államfő közölte, hogy hétfőn már a szokásos módon áll munkába hivatalában. Ugyancsak negatív lett az új tesztje a fertőzésen úgyszintén átesett hivatalvezetőjének, Andrij Jermaknak is.
Zelenszkij üzenetében mindazonáltal arra kért mindenkit, hogy a lehető legjobban óvja magát, tartsa be a kötelező maszkviselést és a távolságtartást, emellett kiemelte a kiegyensúlyozott vitaminfogyasztás és a sportolás előnyét.
Az ukrán elnök és hivatalvezetője ugyanazon a napon, november 9-én hozták nyilvánosságra, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztjük. Ezt követően november 12-én mindketten a kijevi Feofanyija kórházba vonultak be, hogy még jobban elszigeteljék magukat, de egészségük nem volt komoly veszélyben, végig szövődménymentesen vészelték át a fertőzést.
Ukrajnában már több miniszter, Dmitro Razumkov házelnök, első helyettese, Ruszlan Sztefancsuk, és a 450 fős parlamentből egyes források szerint már több mint kilencven képviselő fertőződött meg, valamint eddig három, frissen megválasztott polgármester halt bele a betegségbe.
Zelenszkij felesége és hétéves kisfia a nyáron estek át a Covid-19 betegségen.
A hivatalosan közölt adatok alapján hétfőre Ukrajnában 10 945 esettel 635 689-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 124-gyel 11 075-re. Eddig 291 060-an gyógyultak meg, viszont az aktív betegek száma 333 554-re emelkedett. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban több mint 1200 új beteget jegyeztek fel előző nap, velük az eddig igazolt fertőzöttek száma Kijevben meghaladta a 60 ezret, az elhunytaké pedig Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint húsz újabb áldozattal 1143-ra nőtt.
Az elmúlt napon 1165 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:34 Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
- 6:33 Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
- 22:27 Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott nem jutott ki a világbajnokságra
- 20:23 Giro d'Italia - Vingegaard 50. diadala, Eulalio maradt az élen
- 18:20 Magyar Péter: Gulyás Gergely és Rétvári Bence jogászkodni próbáltak, de nem értenek a dologhoz
- 16:18 Tour de Hongrie - Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó
- 14:16 Magyar Péter őket küldi az Európai Parlamentbe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


