Terjedésének semmi sem vet gátat
3000 halálos áldozata már a kolera járványnak!
Csaknem háromezer halálos áldozata van már a tavaly augusztus óta pusztító kolerajárványnak Zimbabwéban, és 56 ezren betegedtek meg eddig - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet.
2009.01.27 18:29MTIA WHO legfrissebb adatai szerint a halálos áldozatok száma 2971, a kolerabetegeké több mint 56 ezer. Az ezt megelőző, január 23-i adatok 2773 elhalálozásról és mintegy 48 600 megbetegedésről szóltak. Fadela Chaib, az ENSZ-szervezet szóvivője elmondta, hogy megítélésük szerint a járvány terjedésének a közeljövőben nem fog gátat vetni semmi, és könnyen valóra válhat a legrosszabb forgatókönyv, amelyet a WHO elméletileg lehetségesnek tartott már korábban is, azaz, hogy 60 ezerre nő a betegek száma.
"Az ország 12 milliós lakosságának akár a fele megfertőződhet a betegség vírusával" - tette hozzá. Ennek oka, hogy a zimbabwei gazdaság összeomlása után az egészségügyi ellátórendszer sem működik. A járvány a szomszédos Dél-afrikai Köztársaságra is átterjedt már, ott 2600-an betegedtek meg, közülük 31-en életüket vesztették. A kolera a szennyezett víz útján terjed, és ennek különösen nagy a veszélye a mostani esős évszakban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


