Koronavírus
Hollandiában ismét növekszik az új fertőzöttek száma
A 17,5 millió lakost számláló országban eddig hivatalosan 8375-en haltak meg a járvány okozta betegségben.
2020.11.13 19:51MTIHollandiában, erőteljes csökkenés után három napja ismét növekszik a koronavírus-járványhoz köthető új fertőzöttek száma. A legfrissebb statisztikák szerint 8 százalékkal több embernek lett pozitív a vírustesztje, mint a hét elején, azonban 30 százalékkal kevesebbnek az elmúlt hét adataihoz képest.
A holland közegészségügyi hivatal jelentése szerint, az elmúlt hét napban több mint 26 500 új esetet azonosítottak, a vírus melegágya továbbra is a három nagyváros, Amszterdam, Rotterdam és Hága. A héten naponta átlagosan 68-an veszették életüket a járvány okozta betegségben, 15 százalékkal többen, mint egy hete.
A holland egészségügyi szakértők szerint a halálesetek alakulása nagyrészben függ attól, hogy a vírus milyen mértékben terjed az idősotthonokban. A koronavírus az ország 680 időseket ellátó intézményében jelent meg az előző két héten, míg az első hullám idején összesen 828-ban.
A szakemberek azt is megerősítették, hogy a tavasztól nyárig terjedő járványidőszakban körülbelül 10 ezer ember eshetett áldozatul a koronavírusnak, azonban közülük csak hatezer tesztje volt pozitív. A 17,5 millió lakost számláló országban eddig hivatalosan 8375-en haltak meg a járvány okozta betegségben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:34 Busztragédia az M3-ason: legalább 12 halott, több tucat sérült
- 6:06 Halálos földrengés rázta meg Indonéziát: legalább 51 áldozat, ezrek menekültek el
- 22:41 Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése
- 20:37 Mi történik a Földdel? Feltűnően sok erős földrengés történt a napfogyatkozás óta
- 18:30 Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában
- 16:23 Megállíthatatlan, csak éppen hazánkat kerüli el a hatalmas esőzés - videó
- 14:51 Napfogyatkozás után földrengés rázta meg Spanyolországot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


