Koronavírus
Törökországban a forgalmas helyeken betiltották a dohányzást
A belügyminisztérium azt várja a rendelkezéstől, hogy az emberek helyesen fogják használni a maszkot, ami amúgy lakóhelyen kívül mindenhol kötelező a kis-ázsiai országban.
2020.11.12 11:50MTIA török belügyminisztérium csütörtöktől betiltotta a dohányzást az ország forgalmasabb közterületein a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében - jelentette a Hürriyet török kormánypárti napilap.
A tárca azt várja a rendelkezéstől, hogy az emberek helyesen fogják használni a maszkot, ami amúgy lakóhelyen kívül mindenhol kötelező a kis-ázsiai országban.
A mostani intézkedés különös vonatkozik a forgalomtól elzárt területekre, valamint a közlekedési eszközök kijelölt megállóira is.
Bár a járványgörbe Törökországban is felfelé ível, a kormányzat az őszi hullám során eddig nem vezetett be olyan szigorú korlátozásokat, mint az európai országok. Szeptember elejéhez képest a hivatalos adatok nagyjából kétszeres értékeket mutatnak. A tüneteket mutató fertőzéses betegek száma az utóbbi egy hétben 2300 és 2700, a haláleseteké pedig 80 és 90 között alakult.
Ankara ugyan a járványintézkedések nyár eleji lazítása óta a maszkviselés, a távolságtartás és a higiéniai előírások betartatására helyezi a hangsúlyt, a napokban néhány enyhébb, a tavasziakhoz hasonló tilalmat visszahozott.
A hét folyamán több tartományban korlátozták a 65 évnél idősebbek mozgását, akik már csak 10 és 16 óra között mozdulhatnak ki otthonukból. A szigorítás főként a legnépesebb városokat, így Isztambult, Ankarát, Izmirt, Bursát és Konyát érinti.
A török vezetés a múlt héten arról is határozott, hogy este 10 órakor az összes nyilvános helynek be kell zárnia, beleértve az éttermeket, a kávézókat, a mozikat, illetve a fodrászatokat.
Az országban a hivatalos adatok szerint a kórházi ágykapacitás kihasználtsága mintegy 53 százalék, az intenzív osztályoké 70, a lélegeztetőgépeke pedig 35 százalék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06