Amerikai elnökválasztás
Kína óvatos Joe Biden választási sikerével kapcsolatban
Majd akkor gratulálnak, ha az elnökválasztás végleges eredményét az amerikai törvények és eljárási rend szerint határozzák majd meg.
2020.11.09 13:41MTIÓvatosan reagált a kínai külügyminisztérium hétfőn Joe Bidennek amerikai elnökválasztáson elért sikerére.
"Tudomásul vettük, hogy Joe Biden győzelmet hirdetett" - mondta Vang Ven-bin kínai külügyi szóvivő.
Amikor azonban arról kérdezték, hogy mikor gratulál Hszi Csin-ping kínai államfő a demokrata párti politikusnak, azt válaszolta: "Az elnökválasztás végleges eredményét az amerikai törvények és eljárási rend szerint határozzák majd meg".
Arra, hogy a kínai vezetés eddig miért nem reagált Biden győzelmére, Vang azt válaszolta, hogy a nemzetközi szokásnak megfelelően járnak el.
Az amerikai-kínai kapcsolatokról szólva a szóvivő úgy fogalmazott: mindkét félnek javítania kellene a kommunikációját a fennálló nézetkülönbségek kezeléséhez, továbbá bővíteniük kellene az együttműködést, és a kölcsönös tisztelet alapjain elősegíteni a kapcsolatok egészséges fejlődését.
Biden Tajvannal és az ujgur népcsoporttal kapcsolatban Kínával szemben megfogalmazott kritikáját illetően Vang aláhúzta: Peking világosan amellett foglal állást, hogy megvédi szuverenitását és érdekeit.
A Global Times című lap egy vasárnapi vezércikkében az amerikai-kínai kapcsolatok további alakulását latolgatva hangsúlyozta: Kínának nem szabad illúziókat dédelgetnie arról, hogy Biden megválasztása enyhülést hozna, ugyanakkor nem szabad feladnia a kapcsolatok javításába vetett hitet sem. A cikk szerzője rámutatott: Donald Trump amerikai elnök a választási kampánya részeként nyomást gyakorolt Kínára, "buborékokat" kialakítva a kétoldali kapcsolatokban. "Biden megválasztásával lehetőség nyílik ezeknek a buborékoknak a felszámolására" - tette hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:42 Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kiszolgáltatott helyzetű nőket kényszerített prostitúcióra
- 4:40 NAK-MAGOSZ: megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06