Fagyoskodnak a dél-szlovákiai Párkányban
Háromezer háztartás van meleg víz és fűtés nélkül
Mintegy háromezer háztartás van péntek délután óta fűtés és meleg víz nélkül a dél-szlovákiai Párkányban.
2009.01.24 15:22MTIA parameter.sk hírportál szerint a magyar határ mentén fekvő városban péntek délután megrepedt egy központi vezeték, s bár már dolgoznak a hiba elhárításán, szombaton legalább háromezer háztartásban nem lesz meleg víz és fűtés.
Folk Róbert, az Enerbyt Kft. igazgatója a hírportálnak elmondta: péntek délután kettőkor jelentették nekik az esetet. A hiba elhárításához azonban nem tudtak azonnal hozzáfogni, mert először a telefontársaság, a vízművek és a gázművek munkatársainak kellett ellenőrizniük, hogy az adott területen nem húzódnak-e más vezetékek is.
Több céget is riasztottak, ám csak a sérült vezeték szombati kibontása után tudják eldönteni, hogyan tudják megjavítani a hibát. Az ingatlankezelő vállalat szombat estére ígérte a melegvíz- és a hőellátás újraindítását. - Ez a vezeték ötéves, egyelőre nem tudjuk, mi okozhatta a törést, anyaghiba-e, vagy az időjárás hirtelen változása. Nem érdemes találgatni, először fel kell tárni a sérült szakaszt - mondta el az Enerbyt igazgatója.
A csőrepedés háromezer háztartást érint, és nagyon kellemetlen, hogy mindez hétvégén történt, amikor a bérházakban élők többsége napközben is otthon tartózkodik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


