Koronavírus
Szlovákia szigorítja járványügyi intézkedéseit
Az új esetek számának növekedésének hátterében jelenleg leginkább a fiatal korosztályok szociális érintkezése áll, az új esetek harmada pedig úgynevezett "importbeteg" tehát külföldről hazatérő személy.
2020.09.11 19:15MTISzigorítanak Szlovákiában a járványügyi intézkedéseken a jövő héttől, illetve október elsejétől - jelentette be Marek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter a koronavírus fertőzések számának emelkedésére hivatkozva Pozsonyban pénteken.
Szeptember 16-tól Szlovákiában az esküvők és a kegyeleti megemlékezések kivételével betiltják a tömegrendezvényeket a szórakozóhelyeken, éttermekben és a szállásadó intézményekben. Október elsejétől az előírások tovább szigorodnak, az esküvők résztvevőinek számát 30 főben korlátozzák, nem ajánlják a családi rendezvények megtartását, és csökkentik tömegrendezvényeken résztvevők számának felső határát is. Ez utóbbi az ország egyes régióiban 50 és 200 fő között aszerint változik majd, hogy az adott régió a fertőzések aktuális száma szerint az úgynevezett zöld, narancssárga vagy vörös régióba tartozik-e. Az egészségügyi miniszter bejelentette: szeptember végéig meghosszabbítják a szájmaszkok kötelező viselését előíró intézkedés hatályát az oktatási intézményekben, az általános iskolák felső tagozatain, illetve a közép és felsőfokú oktatási intézményekben.
Az intézkedések szigorítását a tárcavezető a fertőzések számának emelkedésével indokolta. "Rosszabb a helyzet, mint a múlt héten volt, nőtt a vörös jelzésű régiók száma is" - jelentette ki Marek Krajcí. Rámutatott: meredeken nőtt a fertőzöttek száma, a számok magasabbak, mint az első hullám idején. Megjegyezte: az új esetek számának növekedésének hátterében jelenleg leginkább a fiatal korosztályok szociális érintkezése áll, az új esetek harmada pedig úgynevezett "importbeteg" tehát külföldről hazatérő személy.
A miniszter a szomszédos országokban tapasztalható fertőzésszám növekedéssel kapcsolatban azt mondta a helyzet főként Csehországban romlik, de Magyarország és Ausztriában sem jó. Bejelentette: utazás tekintetében Csehországot a vörös, vagyis rizikós besorolású országok listájára tették, Magyarország és Ausztria pedig azon országok csoportjába tartozik, ahol nem jók a kilátások. Ugyanakkor a kevésbé rizikós országok közé került Bulgária, Svédország és Kanada.
Szlovákiában augusztus közepe óta az előző hónaphoz képest érezhetően megemelkedett a naponta újonnan regisztrált koronavírus-fertőzések száma, ez a mutató később némileg alacsonyabb szinten stabilizálódott, majd az elmúlt napokban ismét megemelkedett. Az újonnan regisztrált fertőzések száma az utóbbi napokban, napi másfélszáz és kétszáz között mozog, ami meghaladja a tavaszi hónapokban kimutatott legmagasabb értékeket. Az országban eddig összesen 5252 személynél mutatták ki a kórokozó jelenlétét a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ pénteki adatai szerint. A gyógyultnak nyilvánítottak száma 3081, vagyis jelenleg 2134 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Szlovákiában eddig a kórnak hivatalosan 37 halálos áldozata van. Az országban eddig már több, mint 375 ezer vírustesztet végeztek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
- 1:44 Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között
- 1:15 Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06