Koronavírus-járvány
A tanévkezdés óta 22 francia iskolát zártak be a fertőzésveszély miatt
A bezárt osztályok a digitális oktatásra állnak át.
2020.09.05 06:30MTIHárom nappal a tanévkezdés után a koronavírus-fertőzés veszélye miatt Franciaországban 22 oktatási intézmény van zárva a 60 ezerből - mondta pénteken Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter, aki szerint ez egy viszonylag alacsony szám.
A tárcavezető az Europe 1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban jelezte, hogy a bezárt intézményeken kívül jelenleg 120-130 osztályban is szünetel a tanítás, miután koronavírusos esetet tártak fel, de a szám mindennap változik. Kiemelte, hogy naponta 250 gyanús esetet vizsgálnak ki az egészségügyi hatóságok az oktatási intézményekben.
"A gyanús esetek többsége iskolán kívüli körülményekhez köthető, a fertőzés általában az iskolakezdés előtt történt" - hívta fel a figyelmet a miniszter.
Jean-Michel Blanquer emlékeztetett arra, hogy az eljárás minden esetben ugyanaz: a koronavírussal fertőzött embert elkülönítik, és akár tanuló, akár tanár, megkérik, hogy maradjon otthon. Ezt követően az illetékes hatóságok a fertőzött minden kapcsolatát feltárják, mindenkin elvégzik a koronavírus-tesztet, és megteszik a szükséges intézkedéseket.
"Ha egy iskolában több mint három pozitív Covid-19-eset van, akkor általában az egész intézményt bezárják. A hatóságok rugalmasan és megkülönböztetett módon járnak el, mert minden eset egyedi" - hangsúlyozta a miniszter.
A bezárt osztályok a digitális oktatásra állnak át.
A bezárások ellenére a miniszter "inkább jónak" minősítette az idei tanévkezdést.
"A félelmek ellenére mindenki megkezdte az évet, és ez örömmel tölt el" - mondta.
Az oktatási miniszter jelezte, hogy amennyiben a koronavírus-járvány második hulláma alatt tömegesen be kell majd zárni az iskolákat, a szülőket támogatni fogja az állam annak érdekében, hogy otthon tudjanak maradni a gyerekekkel.
"A cél, hogy a családok életét a mindennapokban ne zavarjuk meg" - fogalmazott.
Franciaországban kedden kezdődött meg hagyományos munkarendben a tanév mintegy 12,4 millió tanuló számára, miközben a napi új esetszám az elmúlt napokban többször is a 7 ezer fölé emelkedett. Szerdán 7017 után csütörtökön 7157 koronavírus-teszt bizonyult pozitívnak.
A kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma is emelkedőben (csütörtökön 11-gyel 4643-raemelkedett, lélegeztetőgépen 18-cal többen voltak, mint szerdán, számuk jelenleg 464), de nem közelíti meg a járvány első hullámának tetőzésekor regisztrált adatokat, amikor is több mint 30 ezer kórházi beteg közül több mint 7 ezren voltak lélegeztetőgépre kapcsolva. Az elhalálozások száma viszont hónapok óta nem változik: napi húsz körül mozog. A járvány kezdete óta 30 706-an hunytak el a Covid-19 fertőzésben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06