Koronavírus-járvány
Capri szigetén ismét kötelezővé tették a szájmaszk viseletét
A fertőzöttek számának növekedése miatt.
2020.07.25 02:47MTIÚjra szigorították az óvintézkedéseket Capri szigetén, ahol a hét utolsó három napján - este hat órától hajnali négyig - ismét kötelezővé tették a szájmaszk viseletét a turisták túlzott tömörülése és a szűrt fertőzöttek számának növekedése miatt.
Péntek este hat órakor lépett életbe a sziget polgármestere, Marino Lembro által elrendelt intézkedés. Hajnali négyig ismét kötelező a szájmaszk viselése nemcsak az éttermekben és üzletekben, hanem Capri városközpontjának terein, utcáin is. Ugyanígy szombaton és vasárnap is, este hattól, hajnali négyig érvényes az óvintézkedés. Ismét fel kell venni a maszkot az utcán sétálóknak, a kávéházak és éttermek teraszain ülőknek. A korlátozás egyelőre a mostani és a következő hétvégére vonatkozik. Helyi sajtóbeszámolók szerint az intézkedést nemtetszéssel fogadták a szigeten nyaralók, miközben a helyi kereskedők támogatják, attól tartva, hogy a járvány terjedése elriasztja a turistákat.
Olaszországban Capri az első terület, ahol ismét elrendelték a szájmaszk szabadtéri viselését, amit az ország nagy részén május 18-tól eltöröltek. Lombardia volt az utolsó, ahol július 16-ig kötelező volt a szájmaszk viselete szabadtéren is.
Capri polgármestere azzal indokolta a korlátozást, hogy a szigetet hétvégenként nagyszámú látogató keresi fel. Olyan sokan tartózkodnak a városközpont szűk utcáiban, hogy lehetetlenség biztosítani az emberek közötti távolságot. Marino Lembro kijelentette, hétvégenként Capri járványveszélyessé válik. A legutóbbi hétvégén többek között három római fiatalember, egy toszkán és egy nápolyi bizonyult pozitívnak, miután Capri szigetére látogatott. Valószínűleg korábban kapták el a vírust, de a szigeten nem viseltek szájmaszkot.
Hasonló szigorítás bevezetését mérlegelik Rómában is, ahol hétvégenként tömegek lepik el a főváros fiatalok látogatta szórakozó negyedeit és ismertebb tereit. Ezen az sem segített, hogy több teret és utcát is lezártak.
A közegészségügyi hivatal pénteken megerősítette, hogy a szűrt fertőzöttek életkorának átlaga a korábbi több mint hatvanról negyvenre csökkent.
Az egészségügyi minisztérium pénteki adatai szerint egy nap alatt öt beteg halt meg a korábbi tízhez képest. Egy nap alatt 252 fertőzöttet szűrtek a csütörtöki 306 után, ebből azonban már csak 53 esetet regisztráltak Lombardiában, ahol egy beteg sem halt meg az utóbbi egy nap alatt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06