Koronavírus
Nem vezetnek be kijárási tilalmat Belgrádban, de korlátozzák a vendéglátóhelyek működését
Kedden és szerdán is heves tiltakozást váltott ki annak lehetősége, hogy ismét kijárási tilalmat vezethetnek be Belgrádban.
2020.07.09 15:55MTINem vezetnek be kijárási tilalmat sem Belgrádban, sem Szerbia más városaiban, a szerb fővárosban azonban korlátozzák a vendéglátóhelyek működését és a tömegrendezvényeken részt vevők számát - jelentette be Ana Brnabic miniszterelnök csütörtökön a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb ülését követően.
A kormányfő közölte, tíz főben maximalizálják a szabadtéri és zárt térben történő rendezvények résztvevőinek a számát, zárt térben négy négyzetméteren egy személy tartózkodhat, és azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek nem rendelkeznek kerthelyiséggel, 21 órakor be kell zárniuk, a kerthelyiséggel rendelkezők 23 óráig működhetnek.
Kedden és szerdán is heves tiltakozást váltott ki annak lehetősége, hogy ismét kijárási tilalmat vezethetnek be Belgrádban. A főként fiatal tiltakozók kedden azt követően vonultak utcára, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök bejelentette, várhatóan hétvégi kijárási tilalmat vezetnek be a szerb fővárosban, de akár az egész országban. Egy nappal később az államfő már arról beszélt, hogy nem lesz kijárási tilalom, ám a tiltakozásokat úgysem ez váltotta ki, azok politikai indíttatásúak voltak. A köztársasági elnök ezen állítását támasztotta alá az, hogy szerdán ismét heves tüntetések voltak Belgrádban, de más szerb városokban is.
A szerda esti tiltakozások során a mentőszolgálat jelentése szerint 19 rendőr és 17 tüntető sebesült meg Belgrádban.
A tiltakozók szerda este a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket, valamint kukákat borogattak és gyújtottak fel. A rendőrség könnygázgránátokkal igyekezett oszlatni a tömeget.
A tüntetők több sajtóorgánumnak is nyilatkoztak, mint mondták, nem kizárólag a tervezett megszorító intézkedések ellen tüntetnek, hanem Aleksandar Vucic "diktatórikus eszközei és önkényuralmi törekvései ellen" is.
A bejelentések szerint csütörtökön Szerbia több városában ismét utcára vonulnak az elégedetlen emberek.
Szerbiában szerdáról csütörtökre 16 719-ről 17 076-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Szerdán 11 újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 341-re emelkedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06