Koronavírus
Egy amerikai városban azon versenyeznek, hogy ki fertőződik meg hamarabb
Koronavírus-fertőzési versenyeket rendeznek kollégiumi diákok egy amerikai városban, ráadásul nevezési díjat is szednek.
2020.07.03 08:28MTIA verseny az alabamai Tuscaloosában lesz: a szervezők meghívnak bizonyítottan fertőzötteket az összejövetelekre, a versenyzők pedig leteszik a nevezési összeget, amit az kap, aki a leghamarabb megfertőződik.
A város tanácsnoka szerint az egész egy "eszement" dolog. Egy helyi orvos azt mondta, ő már egy hónapja hall a versenyekről. Több fiatallal is találkozott, akik a labortesztek után megörültek annak, hogy megfertőződtek, és voltak, akik azért voltak szomorúak, mert nem.
Az Egyesült Államok 50 tagállamából már 37-ben nő ismét a koronavírus-fertőzöttek száma, a leghevesebb emelkedés Floridában van, ahol csütörtökre egy nap alatt több mint 10 ezer új esetet jegyeztek fel, ami 24 órás rekord.
Texasban 8 ezerrel nőtt az új esetek száma, és a kormányzó is elrendelte a maszkok kötelező viseletét közterületeken azokban a megyékben, amikben legalább húsz fertőzött van. Georgiában is napi rekord dőlt meg: 3500 újabb ember került a koronavírusos fertőzöttek listájára.
A baltimore-i Johns Hopkins egyetem adatai szerint a koronavírusnak az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, több mint 2,7 millió. Ott a legmagasabb a halálos áldozatok száma is, már megközelíti a 129 ezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06