Koronavírus
Brit közlekedési miniszter: hamarosan enyhül a karanténszabály
Az előírás nemsokára megkezdődő enyhítése nyomán a listán szereplő országokból Nagy-Britanniába érkezőknek "bizonyos körülmények között" nem kell 14 napra elkülönítésbe vonulniuk.
2020.06.29 20:06MTIHamarosan enyhül a brit beutazási karanténelőírás, amelyet London a koronavírus-fertőzések behurcolásának megakadályozására hozott - erősítette meg hétfő esti nyilatkozatában Grant Shapps brit közlekedési miniszter. Shapps ugyanakkor közölte, hogy a szabályozás enyhítésében érintett országok teljes listáját a következő napokban hozza csak nyilvánosságra.
A londoni alsóháznak küldött írásos tájékoztatójában a miniszter hangsúlyozta: az előírás nemsokára megkezdődő enyhítése nyomán a listán szereplő országokból Nagy-Britanniába érkezőknek "bizonyos körülmények között" nem kell 14 napra elkülönítésbe vonulniuk.
Nem részletezte, hogy melyek ezek a körülmények, de közölte, hogy a karanténelőírás enyhítése a vasúton, hajóval és repülőgéppel Nagy-Britanniába beutazókra egyaránt vonatkozik majd.
A június 8-án életbe lépett rendelkezés alapján jelenleg kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek, köztük a brit állampolgároknak is.
A kormány indoklása szerint az intézkedés célja annak megakadályozása, hogy az immár visszavonulóban lévő nagy-britanniai koronavírus-járvány a külföldről behurcolt fertőzések miatt ismét fellángoljon.
Arra, aki nem tartja magát a karanténelőíráshoz, a hatóságok Angliában ezer font (392 ezer forint) pénzbüntetést szabhatnak ki.
A brit turisztikai és a repülési ágazat legnagyobb vállalatai ugyanakkor élesen bírálták a karanténintézkedést és összehangolt jogi eljárást kezdeményeztek azzal a céllal, hogy bíróság kötelezze a kormányt a szabályozás visszavonására.
A karanténszabályokat a kormány háromhetente felülvizsgálja.
Az első felülvizsgálat hétfőn volt; a közlekedési miniszter várhatóan ennek eredményét jelenti be a következő napokban.
Az alsóháznak küldött hétfői írásos nyilatkozatában Grant Shapps leszögezte: a karanténelőírás is hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Királyságban a lehető legalacsonyabb szinten lehessen tartani a Covid-19 betegséget okozó koronavírus terjedését, és így segítette a járvány második hullámának kialakulása elleni védekezést.
A miniszter szerint a brit kormány mellett működő egyesített biobiztonsági központ (Joint Biosecurity Centre) - szoros konzultációban az angliai közegészségügyi szolgálattal és Chris Whitty angol tisztifőorvossal - kategóriákat állított össze azokról az országokról és térségekről, amelyekből az alacsonyabb közegészségügyi kockázat miatt a 14 napos elkülönítés kötelme nélkül be lehet utazni Nagy-Britanniába.
A kategóriák megállapításához a szakértői testületek olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a koronavírus elterjedtsége, valamint az új fertőződések száma és a járvány potenciális jövőbeni iránya az adott országokban.
A kormány e kategóriák alapján hozza meg döntését a jelenlegi karanténszabályozás enyhítéséről - közölte a brit közlekedési miniszter.
Grant Shapps hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan a brit külügyminisztérium is felülvizsgálja utazási útmutatóját, amely jelenleg a legszükségesebb eseteken kívül minden külföldi utazástól eltanácsolja a briteket.
A miniszter szerint erről is e héten várható részletes bejelentés.
A londoni miniszterelnöki hivatal már a múlt hét végén közölte, hogy az új szabályozás július 6-án, vagyis jövő hétfőn lép életbe.
A Downing Street szóvivője az enyhítés által várhatóan érintett országok között említette Franciaországot, Spanyolországot, Olaszországot, Belgiumot, Hollandiát, Németországot, Törökországot, Finnországot és Norvégiát, de ő is közölte, hogy a teljes listát a kormány ezen héten teszi közzé.
Hangsúlyozta, hogy a szabályozás módosítása lehetőséget teremt a briteknek a külföldi nyaralásra az idén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06