Állati
Kimúlt a második világháború bombázását is túlélő, szökevény aligátor - videó
A moszkvai állatkert alligátora 1943-ban szökött meg Berlinben.
2020.05.24 15:03MTIKimúlt Szaturn, a legkevesebb 84 éves mississippi alligátor, amely 1943-ban Berlinben megszökött a fogságból egy szövetséges bombázás után, majd Moszkvában töltötte el matuzsálemi hosszúságú életének nagy részét - közölte a hétvégén az orosz főváros állatkertje.
A hüllő, amely az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot, 1936-ban került a berlini állatkertbe. Egy légitámadást követően kiszabadult, és három telet is kihúzott, mígnem 1946-ban brit katonák rátaláltak és átadták a szovjeteknek.
A Szaturnról megjelent feljegyzések szerint az alligátor szeszélyes volt és az ételben válogatós. Ahogy korosodott, úgy kezdett el húzódozni a tőkehaltól, és egyre inkább a lazac volt fogára való.
A gondozóihoz ragaszkodott, és szerette, amikor kefével tisztogatták. Az állatkert látogatói viszont nem voltak mindig barátságosak vele, főleg amikor időről időre lábra kapott az a - valótlan - híresztelés, hogy valamikor Hitler kedvenc állata volt. Előfordult, hogy üveggel dobálták meg, főleg a múlt század utolsó évtizedében.
Egyszer fejen találta egy ittas vendég, és az állatorvosoknak meg kellett küzdeniük az életéért. Az alligátor emellett nagy szerencsével azt is túlélte, amikor a 80-as években leszakadt terráriumának betonfödémje.
A Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap vasárnapi száma szerint Szaturn utódok nélkül pusztult el, bár hosszú élete folyamán több nősténnyel is összezárták. A 60-as években például Chicagóból kapott menyasszonyt, Sipkát, akivel szintén párosodott, de a tojások mindig "üresnek" bizonyultak.
A lap azt írta, hogy Sipka épp tojásrakás közben pusztult el, és Szaturn nehezen viselte a veszteséget. Sokáig nem nyúlt a táplálékhoz, de végül megbékélt a sorssal.
Matuzsálemi kort ért meg, mert a mississippi alligátorok a szabadban általában 45-55 évig élnek. A BBC orosz nyelvű szolgálata szerint ez ritka, de a belgrádi állatkertnek is van egy ilyen ragadozója, amely szintén betöltötte már 80-at.
Szaturn emlékét a moszkvai állatkert közleménye szerint a Darwin Múzeumban fogják megörökíteni. Ez a sajtóban megjelent feltételezések szerint azt jelenti, hogy az agg alligátor kitömött állapotban továbbra is látogatható lesz.
Вчера утром наш миссисипский аллигатор Сатурн умер от старости. Ему было около 84 лет - крайне почтенный возраст. Московскому зоопарку выпала честь содержать Сатурна 74 года. Он видел многих из нас детьми. Надеемся, что мы его не разочаровали. pic.twitter.com/UigsB8xwBv
— Московский Зоопарк (@moscowzoo) May 23, 2020
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06