Koronavírus-járvány
Donald Trump "pillanatnyilag" nem akar beszélni Hszi Csin-pinggel
A járványhelyzet kínai kezelése miatt.
2020.05.14 20:16MTIDonald Trump amerikai elnök a Fox televízió üzleti csatornájának csütörtökön adott interjújában kijelentette, hogy "pillanatnyilag nem akar beszélni" Hszi Csin-ping kínai államfővel.
Leszögezte: bár "nagyon jó" a viszonya a kínai elnökkel, de a járványhelyzet kínai kezelése miatt egyelőre nem akar beszélni vele.
Trump korábban is többször hangoztatta, hogy Peking elhallgatta a koronavírus terjedését, nem tájékoztatott időben a járványról, s ezért nem sikerült gátat vetni a világjárvány kialakulásának. Ezúttal is kifejtette: "nagyon elkeseríti", hogy Peking nem állította le a vírus terjedését. "Butaságból, hozzá nem értésből vagy szándékosan" - vélekedett.
Az interjút készítő újságírónő többször felvetette egy Kína elleni megtorló lépés lehetőségét, amire Trump azzal reagált, hogy "sokféle válasz" lehetséges. "Még az is megtörténhet, hogy megszakítjuk a kapcsolatainkat" - fogalmazott. Majd hozzáfűzte: "ha ez így is lenne, mi történne? A kapcsolatok teljes megszakításával megtakarítanánk 500 milliárd dollárt."
Megismételte, hogy az amerikai kormányzat az idén már nem kívánja folytatni a kereskedelmi tárgyalásokat Pekinggel, annak ellenére, hogy korábban megállapodtak ebben.
Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy Kína számítógépes támadások révén kísérleteket tesz a koronavírussal kapcsolatos amerikai kutatások adatainak, eredményeinek megszerzésére. Az amerikai belbiztonsági minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ennek veszélyére már szerdán közös közleményben hívta fel a figyelmet, leszögezve, hogy az amerikai hatóságok a kínai kormányzathoz köthető "kiberszereplőket és nem hagyományos adathalászokat" figyeltek meg, amint adatokat próbáltak törvénytelenül megszerezni oltóanyagokkal, gyógymódokkal és vírustesztekkel kapcsolatban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06