#metoo
Szexuális agresszió miatt eljárás indult Valéry Giscard d'Estaing volt francia elnök ellen
Egy 2018-as interjú során a riporternő fenekére tette a kezét.
2020.05.12 16:01MTIEljárást indított Valéry Giscard d'Estaing volt francia államfő (1974-1981) ellen a párizsi ügyészség egy német újságírónő feljelentése nyomán, aki azzal vádolta meg az exelnököt, hogy egy 2018 végén rögzített interjú során a fenekére tette a kezét - közölte hétfő este a vádhatóság.
Ann-Kathrin Stracke, a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa március 10-én tett panaszt a 94 éves volt politikus ellen. Az újságírónő szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
A volt elnök nem kívánta kommentálni az eljárás megindítását.
"Örülök, hogy az ügyészég elfogadta a feljelentésemet és a nyomozás elindítása mellett döntött" - mondta a német újságírónő az AFP francia hírügynökségnek. "Természetesen állok a francia igazságszolgáltatás rendelkezésére" - tette hozzá.
"Azért mondtam el a történetemet, mert azt gondolom, hogy az embereknek tudniuk kell, hogy egy volt francia elnök szexuálisan zaklatott egy újságírónőt, jelen esetben engem, egy interjú után" - hangsúlyozta Ann-Kathrin Stracke, megerősítve a hírt, amelyet a Le Monde című francia és a Süddeutsche Zeitung német napilap hozott nyilvánosságra.
Az eset 2018 december 18-án történt. Az interjú után "kértem egy fotót Giscard d'Estaing-től a kollégáimmal. A fotót az asszisztense készítette el, aki a helyiségben tartózkodott. Én Valéry Giscard d'Estaing bal oldalán álltam a fotózás alatt, a kezét a bal derekamra tette, majd messzebb, a fenekemre csúsztatta és ott is hagyta" - mondta az újságírónő.
A jelenet még kétszer megismétlődött nem sokkal később egy újabb fotó alkalmával, illetve amikor az exelnök az irodájában lévő fotókat mutatta meg a tévéstábnak.
"Megpróbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült" - idézte fel a történteket az újságírónő, aki a "nagyon degradáló" helyzetből operatőre segítségével tudott csak kiszabadulni, aki egy lámpát szándékosan fellökve végül egy széket helyezett el közéjük.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06