Koronavírus
Szardínia szigetén vírustesztelik a júniustól várt turistákat
A koronavírus-járvány okozta megrázkódtatás után a nyári szezon megmentésén dolgoznak a délolasz tartományok, köztük Szardínia, amely vírustesztet kér a szigetre érkező látogatóktól.
2020.04.30 01:30MTIEzzel egy időben a kávéházak elvihető cappuccinóval, a fagylaltozók pedig magasított plexiüveg-pulttal készülnek az újraindulásra.
Christian Solinas szardíniai kormányzó bejelentette, hogy június elsejétől meg akarja nyitni a sziget jelenleg lezárt kikötőit és repülőtereit.
Ezt követően pedig kötelező vírustesztet kíván előírni az olasz és külföldi látogatóknak. "A szállásfoglaláshoz az erről szóló egészségügyi igazolást kell csatolni" - jelentette ki. Hozzátette, hogy a szigetre lépő turistáknak egy okostelefonos alkalmazással fogják követni a mozgását. Szardínián két napja egyetlen új fertőzöttet sem diagnosztizáltak.
Az olasz fogyasztóvédelmi szövetség figyelmeztette a tartományi vezetőt, hogy magánszemélyek vírustesztet nehezen tudnak végeztetni. Néhány olaszországi egészségügyi laboratóriumban rendelhető ilyen teszt, amelynek ára 100 és 600 euró között mozog. Más kérdés, hogy a július végéig tartó egészségügyi veszélyhelyzet miatt nem biztosított teljesen a légi és hajóközlekedés sem.
Az olasz csizma sarkában található Puglia tartomány kormányzója, Michele Emiliano bejelentette, hogy a régióba máshonnan érkezőket továbbra is kéthetes házi karanténra kötelezik.
A Nápollyal szembeni Ischia szigetén a tengerre helyezett "napozóplatformokkal" próbálkoznak a vendégek közötti biztonsági távolság betartására a szűk homokpartokon túl: a felfújható, vízen úszó miniszigeteken egyszerre hárman-négyen is elférnének.
A közép-olaszországi Lazióban elektronikus karpereccel kísérleteznek: a tengerparti strandok vendégei ennek segítségével tudnák, hogy túl közel kerülnek egymáshoz. A karperec figyelmeztető hangjelzést ad, ha a strandolók a kétméteres biztonsági távolságnál jobban megközelítik egymást. Hasonló, karpereces megoldást keresnek a pompeji régészeti ásatások területén is.
A vendéglátósok júniusig még nem fogadhatnak vendéget, de május 4-től engedélyezett az elvitel. Ez azt jelenti, hogy a presszókban utcai fogyasztásra rendelhető egy csésze kávé vagy cappuccino, amit a vendégek kizárólag egyszeri használatos pohárban kaphatnak meg. Kötelező lesz a bárosok és a vendégek szájmaszk- és kesztyűhasználata. Az árut az ajtókon keresztül adják ki az utcán álló vendégeknek. "Legalább valahogyan újraindulunk" - nyilatkozott Claudio Pica, a római vendéglátószövetség elnöke. Kifejtette, hogy a jövő hétfőtől induló minimális szolgáltatás 10-15 százalékos bevételt jelent, "az eddigi nullához képest".
A Róma központjában található fagylaltozók szintén júniustól nyithatják meg teljesen ajtóikat. A bejárathoz kézfertőtlenítő-automatát helyeztek, a pult és a mennyezet között plexifalat húztak, nyílásokkal a tölcsérek kiadására, a pénzt vagy kártyát pedig csipesszel veszik át és adják vissza a vásárlóknak. Az egészségügyi óvintézkedések betartását szolgáló átalakítások ára 500 és 1000 euró között mozog üzletenként a folyamatosan cserélt szájmaszkokkal és védőkesztyűkkel együtt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06