Koronavírus
EU-biztos: tisztelet és köszönet jár a fertőzöttekkel foglalkozó orvosoknak és ápolóknak
A járvány idején tanúsított erőfeszítésük mindenki számára lelkesítő és bátorító.
2020.04.07 18:16MTITisztelet és köszönet illet minden orvost és ápolót, különösen azokat, akik a koronavírussal fertőzöttekkel foglalkoznak, illetve a betegek megmentésén fáradoznak - hangsúlyozta Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos az egészségügyi világnap alkalmából kiadott nyilatkozatában kedden.
A biztos aláhúzta, a járvány idején tanúsított erőfeszítésük mindenki számára lelkesítő és bátorító.
Rik Daems, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke az évforduló alkalmából kiadott nyilatkozatában azt mondta, az egészségügyben dolgozók biztosítják a világjárványra adott válaszlépések sikerét.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak hatalmas teher hárul rájuk, illetve kimerítővé vált körülmények között kell dolgozniuk, hanem meg kell fosztaniuk magukat családjuktól, elszigeteltségben kell élniük annak érdekében, hogy megvédjék szeretteiket a lehetséges kockázatoktól.
Kijelentette: ahhoz, hogy minden válaszlépés hatékony legyen, az egészségügynek és az ott dolgozóknak a szükséges erőforrásokkal és támogatással kell rendelkezniük. Ezzel összefüggésben arra szólította fel a tagállamok kormányait, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy az orvosok és ápolók egészségének és biztonsága szavatolása alapvető része legyen a járvány elleni fellépésüknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Nem a külső számít igazán? Férfiak vallottak arról, mitől lesz ellenállhatatlan egy nő
- 18:04 A lángok közül mentették ki Süti cicát: a mentők még az idős macskát sem hagyták magára
- 16:36 Erős földrengés rázta meg Hawaiit
- 10:02 Civil nyomásra léphetnek: állandó ellenőrzés alá kerülhet a komáromi akkugyár
- 8:20 Gigarazzia Kaliforniában: több mint 300 gyermekmolesztálással gyanúsított személyt fogtak el
- 7:36 Lángba borították az ebolaközpontot Kongóban: pánik és káosz tört ki a járvány sújtotta térségben
- 6:11 Lángba borult a Starship: hatalmas robbanással ért véget a SpaceX újabb tesztrepülése - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


