Járvány
Koronavírus - Romániában követhetetlenné vált a fertőzések útvonala
Románia is bekerült a 'sárga zónába' a koronavírus-fertőzések térképén, miután a fertőzöttek száma meghaladta az ötszázat. Az ilyen országokból érkezőket házi elkülönítőbe küldik.
2020.03.23 16:22MTIHétfőn ugyanakkor megugrott, az előző naphoz képest több mint duplájára, 143-ra emelkedett a 24 óra alatt regisztrált új fertőzések száma. Az országban hétfő délig 576 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust.
Mintegy ötezren vannak intézményesített karanténban, és több mint 72 ezren otthoni elkülönítésben. 15 koronavírusos beteget kezelnek intenzív osztályon, 73 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak.
Romániában eddig 5, egyéb súlyos betegségekben is szenvedő halálos áldozata volt a kórnak, külföldön 8 Covid-19-ben szenvedő román állampolgár halt meg.
A román belügyminisztérium 141 esetben indított büntetőeljárást, és 665 esetben szabott ki bírságot a karanténrendelkezések megsértése miatt.
A szombaton kiadott katonai rendelet alapján 118 olyan embert helyeztek hatósági karanténba, akik nem tartották be az otthoni elkülönítésről szóló hatósági rendelkezést.
Az egészségügyi hatóságok szerint immár követhetetlenné vált Romániában a koronavírus-fertőzések útvonala: hétfőn a friss fertőzöttek és halálos áldozatok között is több olyan volt, aki nem járt külföldön, és nem szerepelt a már ismert fertőzöttek kapcsolatai között.
Ellenőrizhetetlenné vált a fertőzés terjedése több romániai kórházban, köztük a kelet-romániai Suceava sürgősségi kórházában is, ahol hétfőig 18 orvos és 9 asszisztens kapta el a betegséget.
A bukaresti egyetemi kórház igazgatóját is azért váltotta le az egészségügyi miniszter, mert - a szükséges óvintézkedések hiányában - a kórház két, más diagnózissal beutalt betege is ott fertőződött meg koronavírussal.
A Covid-19 első romániai halálos áldozatai közül ketten ezekből a kórházakból kerültek a járványkórházakba, ahol már nem tudták megmenteni életüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


