Járvány
Ferenc pápa szerint a papoknak látogatniuk kellene a koronavírussal fertőzötteket
Ferenc pápa keddi reggeli vatikáni miséjén azt kérte a papoktól, hogy 'legyenek bátrak', és látogassák meg az új koronavírussal megfertőződött betegeket.
2020.03.10 12:08MTI"Kérjük az Urat, hogy adjon bátorságot papjainknak a betegek meglátogatásához, Isten igéje erejének és az oltáriszentségnek az átadásához és ahhoz, hogy képesek legyenek kísérni az egészségügyi dolgozókat és az önkénteseket a betegek mellett végzett munkájuk során" - mondta. Ferenc pápa hétfő reggeli miséjét is a koronavírus érintettjeinek ajánlotta.
A vatikáni Szent Péter téren - szemben az ilyenkor megszokottal - kedden alig lézengett valaki.
A római kormány hétfő este egész Olaszország területére kiterjesztette a korábban csak Lombardiára érvényes egészségügyi óvintézkedéseket, amelyek április 3-ig maradnak érvényben. Addig szünetel az oktatás is. Az olasz kormány azt kérte a lakosoktól, hogy a lehető legkevesebbet utazzanak, és kerüljék a kapcsolatot a betegekkel.
A Vatikán területén pénteken megszigorították az óvintézkedéseket azt követően, hogy az államban diagnosztizáltak egy fertőzöttet, további négy személyt pedig karantén alá helyeztek megfigyelésre. A 83 éves Ferenc pápa programjait, találkozóit minimálisra csökkentették. Az egyházfő vasárnap déli beszédét és az ezt követő Úrangyala imádságot (Angelus) a pápai lakosztály könyvtárszobájában mondta el, a reggeli miséket pedig hívők nélkül mutatja be a vatikáni lakosztályaként ismert Szent Márta-házban.
A szerdai általános audiencián sem lesz majd jelen a Szent Péter téren, egyenes internetes közvetítéssel mond beszédet.
Az új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, a 11 millió lakosú Vuhanban. Kínában eddig közel 81 ezer ember megfertőződését regisztráltak a hatóságok, a halálos áldozatok száma meghaladja a 3100-at. Kínán kívül több mint 60 országban jelent meg a vírus, a második legfertőzöttebb helynek Olaszország számít, ahol a betegek száma meghaladja a 9 ezret, a halálos áldozatoké a 460-at.
A vírus a légutakat támadja meg. A fertőzés tünetei kezdetben hasonlítanak az influenza vagy egyéb légúti fertőzés tüneteihez, de a betegség továbbterjedhet a tüdőre, súlyos légzési nehézséget, fájdalmat, tüdőgyulladást okozva.
Végső esetben halált is okozhat, de a halálos áldozatok eddig főképpen azok közül kerültek ki, akik a fokozott rizikójú csoportokba tartoztak, például krónikus betegségeik, szívproblémáik, cukorbetegségük volt, vagy nagyon idősek voltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


