Járvány
A koronavírus miatt elhalasztják a Mission: Impossible olaszországi forgatását
A felvételek hétfőn kezdődtek volna Velencében.
2020.02.25 12:11MTIElhalasztották a Mission: Impossible új epizódjának háromhetesre tervezett olaszországi forgatását a koronavírus-járvány miatt - jelentette be hétfőn a Tom Cruise főszereplésével készülő filmet gyártó Paramount filmstúdió.
A felvételek hétfőn kezdődtek volna Velencében, a városnak azonban a koronavírusos esetek észak-olaszországi megjelenése miatt a hagyományos velencei karnevált is két nappal hamarabb, kedd helyett már vasárnap be kellett fejeznie. Hétfőn Olaszországban már 220 fölött járt a vírusfertőzöttek száma. A járvány terjedésének megakadályozására számos nyilvános rendezvényt lefújtak a térségben.
A Paramount közleményében kifejtette, hogy a Mission: Impossible 7. stábjának és szereplőinek biztonsága érdekében megváltoztatták a forgatási tervet, amelynek első állomása lett volna Olaszország.
A filmeseknek lehetővé tették a hazatérést. A stúdió hozzáfűzte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az olasz helyzetet, és annak ismeretében hoznak majd döntést a forgatás folytatásáról.
A népszerű akciófilmsorozat 7. részének premierjét 2021 júliusára tűzték ki, a 8. epizódot pedig egy évvel később akarják bemutatni.
A film főhősét, Ethan Huntot Tom Cruise alakítja, a filmeket, akárcsak az előző epizódokat, Christopher McQuarrie rendezi.
A Mission: Impossible-sorozat a legnagyobb hollywoodi kasszasikerek közé tartozik, a 2018-ban bemutatott Mission: Impossible - Utóhatás című rész globális bevétele meghaladta a 791 millió dollárt (245 milliárd forintot).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


