Baleset
Egy másik vagonnak és épületnek is nekiment a kisiklott expresszvonat
Kisiklott egy 300-zal robogó expresszvonat két kocsija Milánó közelében korán reggel. A balesetben ketten meghaltak, sokan megsérültek.
2020.02.06 13:13Ma.huA Freccia Rossa (Vörös Nyíl) expressz óránként 298 kilométeres sebességgel haladt éppen Milánóból Bolognába, salernói végállomással, amikor kisiklott. A hajnali óra miatt a vonaton csak 27 utas volt. A balesetben a két mozdonyvezető vesztette életét.
Több forrás szerint is a sérültek közül senkinek nem életveszélyes az állapota. Egy vonattakarító és egy utas viszont súlyosan sérült meg.
A vonat motorkocsija és a második kocsi siklott ki, oldalra fordultak, majd a motorkocsiról leszakadt a szerelvény többi része. A motorkocsi ezután nekiütközött egy másik vágányon álló tehervagonnak, majd egy vasúti épületnek - közölte Girolamo Fabiano, a vasúti rendőrség egyik tisztségviselője az állami rádiónak nyilatkozva. Előtte éjszaka valamilyen munkavégzés folyt a pályának ezen a szakaszán - mondta, de pontosabbat nem közölt erről. Hozzátette, hogy a baleset oka egyelőre nem ismert.
È il Frecciarossa 9595 il treno deragliato vicino Lodi. Sul posto anche la #Poliziastradale per le conseguenze del grave incidente ferroviario pic.twitter.com/67OiUqUWtH
— Polizia di Stato (@poliziadistato) February 6, 2020
A baleset miatt a vasúti közlekedést felfüggesztették a Milánó és Bologna közötti nagysebességű vonalon, amely a legforgalmasabb az országban. Az ezen közlekedő járatokat lassabban járható vonalakra terelték át, amivel akár egyórás késés is várható egy-egy vonat esetében.
#Lodi Primi rilievi investigativi della #poliziaferroviaria. Il transito al momento è sospeso in entrambe le direzioni pic.twitter.com/ST04gB3cT2
— Polizia di Stato (@poliziadistato) February 6, 2020
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


