Légi
Több utas eszméletét vesztette a Ryanair Budapest-Edinburgh járatán
Két embert újra kellett éleszteni.
2020.02.03 15:59ma.huNégy utas eszméletét vesztette a Ryanair Budapestről a skóciai Edinburgh városába tartó járatán, írja a The Scottish Sun című lapra hivatkozva a 24.hu.
A gép szombaton 21 óra 50 perckor szállt fel a ferihegyi repülőtérről, majd nem sokkal később többen is rosszul lettek a székükben ülve.
Egyikük, a 27 éves Shaun Pinkerton a lapnak arról beszélt, egyszer csak elájult és oxigénmaszkra volt szüksége.
Elmondása szerint két utast, köztük egy 17 éves tinédzsert újra kellett éleszteni, miután összeestek.
A lap azt írja, hogy a gép annak ellenére sem hajtott végre kényszerleszállást, hogy többen életveszélybe kerültek a fedélzeten.
Shaun Pinkerton hivatalosan panaszt tett a Ryanairnél a történek miatt, és mint mondja, félne újból repülőre ülni. "Fiatal srác vagyok, rengeteget repültem már és mindig minden rendben ment. Ezzel a repülővel valami nagyon nem volt rendben, állítólag nem volt elegendő oxigén a gépen" – mondta.
Hozzátette, fogalma nincs, miért nem landolt hamarabb a gép egy másik reptéren. "Mindenki pánikba esett, és a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mi történhetett. Ezek után nem akarsz többet repülni. Pokoli volt. Három hétre Lengyelországba, majd három hétre Madridba utaznék, de nem akarom még egyszer betenni a lábamat egy repülőgépre sem" – fogalmazott.
A Ryanairt megkereste a lap a kérdéseivel, de egyelőre nem kaptak választ.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06