Járvány
Az EU 10 millió eurót különít el a koronavírussal összefüggő kutatásokra
Az Európai Unió 10 millió eurót (mintegy 3,36 milliárd forint) különít el a légzőszervi tünetegyüttest okozó koronavírussal összefüggő kutatások támogatására.
2020.01.31 16:41MTIAz Európai Bizottság tájékoztatása szerint az uniós bizottság a járvány terjedése indokolta sürgős reagálás jegyében mobilizálta az összeget olyan kutatási projektek támogatására, amelyek elősegítik a járvány megértését, hozzájárulnak a vírussal fertőzött vagy fertőzöttségre gyanús betegek hatékonyabb klinikai kezeléséhez, valamint javítják a közegészségügyi felkészültséget.
Marija Gabriel innovációért, kultúráért, oktatásért és kutatásért, valamint ifjúságért felelős biztos azt mondta, a támogatás a járvány globális megfékezésére irányul, azonban enyhíteni kívánja a koronavírus kitörését és esetleges elterjedését az unióban.
Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos elmondta, a finanszírozás várhatóan legfeljebb négy, pályázat úján kiválasztott kutatási projektet támogat. A pályázóknak február 12-ig kell benyújtaniuk terveiket, hogy a támogatási megállapodások aláírása után a kutatási munka a lehető leghamarabb megkezdődhessen.
Az Európai Bizottság szorosan együttműködik az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) és más nemzetközi szereplővel a koronavírus eseteinek felfedezése, azonosítása, diagnosztizálása és kezelése adható hatékony és összehangolt válaszok érdekében.
Az új koronavírus eddig csaknem tízezer embert fertőzött meg, a halottak száma pedig elérte a 213-at Kínában, valamint szórványos eseteket jelentettek több mint 20 országból. Magyarországon nem tudnak megbetegedésről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


