Kína
Koronavírus - Magyarok is vannak a lezárt kínai tartományban
A hatóságok a koronavírus miatt teljesen lezárták, így nem lehet elhagyni sem.
2020.01.25 13:22MTIJelenleg senkinek nem ajánlott a kínai Hubei tartományba utazni, mert a hatóságok a koronavírus miatt teljesen lezárták, így nem lehet elhagyni sem - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
Menczer Tamás közleménye szerint Vuhan városában négy magyar állampolgár lakik munkavállalóként szállodában, egy magyar férfi pedig a lezárt tartomány más városában tartózkodik. Mindannyian jól vannak, a minisztérium folyamatosan kapcsolatban áll velük - írta.
Hozzátette, hogy Magyarország pekingi nagykövetsége a kínai külügyminisztérium konzuli részlegével is kapcsolatban van. Őket arra kérték, hogy ha a kínai külügyminisztériumban van információ további magyarok jelenlétéről a lezárt tartományban, adjanak róla tájékoztatást.
A minisztérium minden információt figyel azzal kapcsolatban, hogy a tartományt mikor lehet elhagyni - hangsúlyozta az államtitkár.
Menczer Tamás a közleményben kitért arra is, hogy a szakemberek a vírus terjedése ellen a gyakori kézmosást, a higiénés szabályok betartását javasolják. Jelenleg több ország egyidejűleg dolgozik a vírus génszekvenciájának a visszafejtésén és a vakcina kifejlesztésén - jelezte.
A Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség óvintézkedésre, fertőtlenítésre, mert azok nem fertőznek - fűzte hozzá.
A minisztérium a Kínába utazókat arra kéri, hogy kellő körültekintéssel járjanak el, és regisztráljanak konzuli védelemért a Konzuli Szolgálat honlapján (konzuliszolgalat.kormany.hu).
A magyar hatóságok folyamatosan figyelik az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait és az európai gyakorlatot, az óvintézkedésekkel kapcsolatos döntéseket ezeknek megfelelően hozzák meg - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


