Egészségügy
Oroszország megkezdte az új koronavírus elleni vakcina kidolgozását
A betegség miatt eddig 17-en vesztették életüket.
2020.01.22 16:55MTIOroszország megkezdte az új kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását, egyúttal az összes határátlépő pontján elrendelte a fokozott egészségügyi ellenőrzés bevezetését - jelentette be Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője újságíróknak nyilatkozva szerdán Moszkvában.
Popova szerint a vakcinafejlesztés bevett eljárás minden hasonló esetben. Úgy vélekedett, hogy Oroszországban minimálisra csökkentették az új koronavírus elterjedésének veszélyét, a fogyasztóvédelem pedig kidolgozta a korai észlelés rendszerét.
Közölte, hogy Oroszország összes, több mint 200 határátlépő pontján megerősítették az egészségügyi ellenőrzést. Az orvosok módszertani útmutatást kaptak, és a Roszpotrebnadzor javaslatokat dolgozott ki egyebek között a közlekedési eszközök fertőtlenítésére.
Jelena Jezslova, az orosz fogyasztóvédelem járványügyi osztálynak vezetője szerda kora délután még azt közölte, Oroszországban fertőzésgyanús személyt eddig nem találtak. Kora este a RIA Novosztyi hírügynökség jelentette, hogy Szentpéterváron kórházba került egy Kínából érkezett orosz férfi akut légúti vírusos fertőzés gyanújával.
A vírus a kínai Vuhanban jelent meg, és Kínában már több mint 400 fölé nőtt a fertőzöttek száma, néhány esetet pedig már Tajvanon, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is diagnosztizáltak. A betegség miatt eddig 17-en vesztették életüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06