Iráni-amerikai viszály
Trump: a világ túl sokáig tűrte Irán viselkedését
'Amíg én az Egyesült Államok elnöke vagyok, Iránnak nem lesz atomfegyvere' - ismételte meg korábbi álláspontját az elnök.
2020.01.08 18:42MTIA világ túl sokáig tűrte Irán viselkedését - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott beszédében szerdán.
Az elnök Mike Pence alelnök, Mike Pompeo külügyminiszter, Mark Esper, a védelmi tárca irányítója és Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottsága vezetője jelenlétében fejtette ki az amerikai álláspontot az iráni-amerikai viszályban kialakult helyzetről.
Elmondta: a kedd éjjeli iráni csapásméréseknek nincs amerikai áldozatuk, az anyagi károk nem jelentősek. Az elnök az amerikai katonákat ismét a világ legjobban felkészült hadserege tagjainak nevezte. Dicsérte a "nagyszerű hadsereget és katonai felszerelést", és hozzáfűzte: "ez azonban nem jelenti azt, hogy ezt használnunk is kell".
"Nem akarjuk használni (a katonai erőt). Az amerikai katonai és gazdasági erő a legjobb elrettentés" - fogalmazott. Úgy vélekedett, hogy a kedd éjjeli csapásmérések után Teherán "kezd visszalépni".
Trump hangsúlyozta: a világ az 1979-es iráni iszlám forradalom óta tűrte Irán tevékenységét. "Ennek az időszaknak vége" - szögezte le. Hangsúlyozta azt is, hogy Iránnak fel kell hagynia "az egész civilizált világot fenyegető", nukleáris fegyverek előállítását célzó atomprogramjával és a terrorizmus támogatásával is.
A potenciális terroristáknak küldött "erős üzenetnek" minősítette Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egysége vezetője megölését. Megismételte, hogy Szulejmáni kezéhez amerikaiak vére tapad, és likvidálása előtt újabb támadásokat készített elő amerikai érdekeltségek ellen.
"Amíg én az Egyesült Államok elnöke vagyok, Iránnak nem lesz atomfegyvere" - ismételte meg korábbi álláspontját az elnök. Felszólította az Egyesült Királyságot, Németországot, Oroszországot, Kínát, Franciaországot, hogy szintén lépjen ki a 2015-ben aláírt többhatalmi atomalkuból. Szorgalmazta, hogy a világ nagyhatalmai kezdjenek újabb tárgyalásokat egy Iránnal kötendő új megállapodásról. Az amerikai kormányzatot késznek nevezte e tárgyalásokra, mint fogalmazott: Washington kész tárgyalni mindenkivel, aki békességet akar. Ahogyan fogalmazott: "mindannyiunknak együtt kell munkálkodnunk egy Iránnal kötendő megállapodásáért, hogy a világ biztonságosabb és békésebb hely lehessen".
Trump kifejtette: miközben az amerikai kormányzat az újabb válaszlépések lehetőségein fontolgatja, azonnali hatállyal új, erőteljes gazdasági szankciókat rendel el. Ezek mibenlétéről azonban nem közölt részleteket. Leszögezte ugyanakkor, hogy nem akar katonai erőhöz folyamodni, mert szerinte az elrettentés legjobb eszköze a gazdasági szankció.
Megjegyezte azt is: az Egyesült Államoknak nincs szüksége a közel-keleti olajra.
Az elnök bejelentette: a NATO-t arra fogja kérni, hogy vállaljon aktívabb szerepet a Közel-Keleten és a térség békefolyamatának elősegítésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06