Állati
Megvették az állatkertet, hogy visszaengedhessék lakóit a vadonba
A felszámolandó intézmény helyén rehabilitációs központot hoznak létre csempészektől elkobzott védett állatok számára.
2019.12.23 16:26MTICivil szervezetek gyűjtést indítottak, hogy a francia állatkert lakóinak szabadságát megválthassák, de őket is meglepte, ami ezután történt.
A pénz ugyanis váratlan gyorsasággal összegyűlt, így a szervezetek meg tudták vásárolni az állatkertet és annak egzotikus lakóit is, így az állatokat - köztük nílusi vízilovakat, pingvineket, vöröspandákat - visszaküldhetik származási országukba, a vadonba.
A hét környezet- és állatvédő szervezetet tömörítő Rewild kezdeményezés indított gyűjtést az interneten annak érdekében, hogy a bretagne-i Pont-Scorff állatkertjének 560, részben aggasztó körülmények között élő lakója visszanyerhesse szabadságát. A szervezők hétvégi közlése szerint 22 ezer 200 magánszemély felajánlásából kevesebb mint egy hét alatt 650 ezer euró gyűlt össze a fogságban élő állatok kivásárlására. A cél gyors túlteljesítését nagyban elősegítette, hogy Marc Simoncini francia vállalkozó, a Meetic partnerkereső szolgáltatás alapítója egymaga 250 ezer eurót adományozott.
Az állatvédők eredetileg májusig tervezték összegyűjteni a projekt megvalósításához minimálisan szükséges 600 ezer eurót (több mint 200 millió forintot). A gyors siker ellenére a gyűjtést nem állítják le, hogy maradjon pénz az adásvétel után szükséges teendőkre is.
A Rewild december 16-án írt alá 600 ezer eurós előszerződést az állatkert megvásárlásáról. A felszámolandó intézmény helyén rehabilitációs központot hoznak létre csempészektől elkobzott védett állatok számára.
A címlapfotó illusztráció.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06