Bűncselekmény
Rekordot döntött a bombafenyegetések száma Moszkvában
Amíg 2017-ben a figyelmeztetések rendre telefonon, előre felvett hangüzenetben érkeztek, addig idén a bűnözők az e-mailt részesítették előnyben.
2019.12.21 04:40MTIBombafenyegetés miatt csütörtökön legalább ezer objektumból 170 ezer ember kellett evakuálni Moszkvában. Az Interfax hírügynökség jól értesült forrásra hivatkozva pénteken azt írta, hogy ezzel rekordot döntött a hamis bombariadók legújabb hulláma.
A csütörtöki riasztások 90 százaléka iskolákra és bölcsődékre vonatkozott, de pokolgépet kerestek kéttucatnyi kórházban, több repülőtéren és mintegy 250 metróállomáson. Az előző csúcsot december 10-én jegyezték, amikor mintegy 400 objektumból több mint 120 ezer embert kellett kimenekíteni.
Pénteken a főváros összes metróállomását megfenyegették, valamint mintegy tíz iskolát és több bölcsődét is. A hatóságok átkutatták a Megváltó Krisztus-bazilikát és annak környékét is. Szentpéterváron ismét a bíróságok váltak az ismeretlenek által kilátásba helyezett robbantások célpontjaivá.
Az Interfax úgy tudja, hogy a november 28-án újrakezdődött, mindeddig kivétel nélkül üres fenyegetésnek bizonyult bombariadók több mint 700 ezer embert érintettek az orosz fővárosban.
Oroszországban 2017-ben több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető üzenetek miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak. Fenyegetések idén már januárban is érkeztek forgalmas intézményekbe.
Amíg 2017-ben a figyelmeztetések rendre telefonon, előre felvett hangüzenetben érkeztek, addig idén a bűnözők az e-mailt részesítették előnyben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:13 Óriási fáraószobrok kerültek elő Egyiptomban
- 20:09 Szexkereskedelemmel vádolják Trump egykori miniszterjelöltjét
- 18:07 Feljelentést tett Kapitány István az előző kormány szálláshelyfejlesztési programja miatt
- 16:59 Volánbusz-ügy: Szivek Norbert letartóztatását meghosszabbították, Jellinek Dánielét megszüntették
- 14:02 Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
- 12:47 Három kisgyereket és egy tanárt öltek meg egy amerikai iskolában
- 10:59 Lengyel elnöki vétó az emberi jogi ítéletek ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


