Oktatás
Kilencéves kisfiú tett le egyetemi szintű matematikavizsgát Japánban
Ando Sogo két éven át készült rá, hogy sikerüljön a csúcsteljesítmény.
2019.12.11 17:14MTIEgy kilencéves japán fiú sikeresen tette le az egyetemi szintű matematikavizsgát – közölte kedden a vizsgát szervező japán Matematikai Minősítő Intézet. Ando Sogo hétéves korától két éven át készült a vizsgára. Mint a fiú elmondta: tudását a klímaváltozás elleni küzdelemben, a társadalom javára szeretné használni.
A versenyközpontú japán iskolarendszerben nagyon fontosak a tesztek és a teljesítmény. Ám a legújabb PISA-felmérés szerint a matematikatudásukat tekintve a japán diákok az eddigi ötödik helyről a hatodikra csúsztak vissza a felmérésben részt vevő országok között.
A japán nyugati részén, Hiogo prefektúrában élő Ando negyedik osztályba jár. A Matematikai Minősítő Intézet legnehezebb, 1. számú kju-tesztjét októberben teljesítette. Ezzel ő vette át a legfiatalabb sikeres vizsgázó helyét Takahasi Hirotótól, aki tavaly, 11 évesen ment át a legnehezebb vizsgán.
A kju-tesztet 14 szinten lehet teljesíteni az óvodai szinttől az egyetemi szintig. Évente több mint 350 ezren vizsgáznak az intézet honlapja szerint.
A legnehezebb kju-teszt a változó függvényektől a metrikus és lineáris terekig rengeteg témát érint. A legutóbbi 1-es számú kju-vizsgát a jelentkezők 14,4 százaléka tudta teljesíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Mohács 500 - Magyar Péter: a magyar történelem a talpra állások története
- 16:05 Gyerekek szívét áldozták fel az isteneknek - hátborzongató tömegsírt tártak fel Peruban
- 14:04 Elvitt egy parkoló kisrepülőt Kalocsáról, Gripeneket riasztottak miatta
- 12:17 Hatodszor is világbajnok Kiss Péter Pál - újra szólt érte a Himnusz
- 10:57 Feljelentést tett a minisztérium az M6-os autópálya ügyében - több mint 100 milliárd forint lehet a tét
- 8:56 Megszüntetik a Kásler Miklós idején létrehozott onkológiai alapítványt
- 6:43 Ivánka Laurát 15 évesen a világ egyik legrangosabb vízügyi versenyén díjazták
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


