5,9-es
Halálos erejű földrengés rázta meg Iránt
Közepes, vagyis 5,9-es erősségű rengést mértek péntek hajnalban Irán északnyugati részén. Eddig öt halálos áldozatról tudnak.
2019.11.08 07:40MTITöbb mint háromszázan megsérültek, de többségük csak a kitört pánik közepette szerzett könnyebb sérülésüket. Csak tizenkét embert kellett kórházba vinni.
A helyi idő szerint negyed háromkor történt, 5,9-es erősségű rengés középpontja Hasztrud várostól 50 kilométerrel északkeletre, nyolc kilométeres mélységben, az örmény és az azeri határ közelében volt az amerikai földtani intézet (USGS) és a teheráni egyetem geofizikai intézetének mérése alapján egyaránt. Az első nagyobb rengést két kisebb erejű, 4,2-es és 4,4-es földmozgás követte.
Közepes és nagy erősségű földrengések gyakran történnek Törökország keleti és Irán északnyugati részén. Iránban naponta átlagosan egy földrengést észlelnek. Két éve, 2017-ben hetes erősségű földrengés rázta meg az ország nyugati részét, több mint hatszáz ember halt meg, a sérültek száma pedig meghaladta a kilencezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06