Iszlám Állam
Mintegy hetven emberrel végzett egy holland légicsapás 2015-ben Irakban
A célpont a dzsihadisták egy bombagyára volt az észak-iraki Kirkuk közelében.
2019.11.04 14:49MTIKörülbelül hetven emberrel végzett egy holland légicsapás 2015-ben Irakban, az áldozatok között az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai mellett civilek is voltak - közölte hétfőn a hágai védelmi minisztérium.
A tárca parlamenti beszámolója szerint a célpont a dzsihadisták egy bombagyára volt az észak-iraki Kirkuk közelében, amelyre 2015. június 2-án éjszaka az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalícióban részt vevő egyik holland F-16-os harci repülőgép mért légicsapást.
Anna Bijleveld-Schouten védelmi miniszter közölte, hogy a támadásban mintegy hetven ember halt meg, köztük civilek is, de azt még nem tudni pontosan, hogy mekkora volt a polgári áldozatok száma.
Hozzátette, hogy a halottak száma magasabb, mint azt előzetesen becsülték, civil veszteségekkel pedig egyáltalán nem kalkuláltak a rendelkezésre álló hírszerzési információk alapján, ugyanis a környéken nem voltak egyáltalán lakóépületek.
"A légicsapást követően számos másodlagos robbanás történt az épületben, amelyekkel nem számoltunk, minthogy a hasonló korábbi célpontok esetében nem volt ilyen. Ezek miatt több más épület is összedőlt" - írta.
Holland harci repülőgépek nagyjából 2100 bevetést hajtottak végre az Iszlám Állam elleni művelet keretében 2014 és 2018 között Irakban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


