Illegális bevándorlás
Kínaiakat csempésző bűnözői csoportot lepleztek le Szlovéniában
Két embert őrizetbe vettek, négy emberrel szemben házi őrizetet rendeltek el.
2019.10.24 19:32MTIKínaiakat Szlovénián keresztül Olaszországba csempészett, és 1,3 millió euró (mintegy 426,5 millió forint) haszonra tett szert az a bűnözői csoport, amelynek tagjai közül kettőt - egy szlovén és egy kínai állampolgárt - őrizetbe vettek a hatóságok, néggyel szemben pedig házi őrizetet rendeltek el - közölte csütörtökön a maribori rendőrség.
A Szlovéniában állandó lakcímmel rendelkező kilenc kínai és négy szlovén embercsempész az elmúlt másfél évben legalább 143 kínai állampolgárnak segített abban, hogy Szerbiából Bosznia-Hercegovinán, majd Horvátországon keresztül illegálisan Szlovéniába jussanak, egyenként 9-14 000 euró (mintegy 3-4,6 millió forint) közötti összeg ellenében.
A kínaiak az ország északkeleti részén, a Ptuj városához közeli térségben léptek Szlovéniába, majd taxival szállították őket az olasz határra vagy egyenesen Olaszországba. A vádlottak vallomása szerint a kínaiakat Kínában toborozták, majd repülővel Moszkvába, onnét Belgrádba szállították, ahonnét már illegálisan lépték át a szerb-horvát vagy szerb-boszniai határt.
A délkelet-angliai Essex megyében szerdán 39 holttestet találtak egy bolgár kamionban, s a megyei rendőrség csütörtöki közlése szerint az áldozatok kínai állampolgárok voltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


