Katalán válság
Folytatódnak a tüntetések és az összetűzések kedd este Katalóniában
Nap közben is folyamatosak voltak a különböző utcai megmozdulások, tiltakozók kisebb-nagyobb csoportjai több közút forgalmát korlátozták, valamint vasúti sínekre vonulva tüntettek, így akadályozva a közlekedést.
2019.10.16 04:30MTIFolytatódtak a tüntetések és az összetűzések a rendőrséggel kedd este is Katalóniában.
Barcelonában a spanyol központi kormány képviselete előtt a függetlenségi vezetőket börtönnel sújtó ítélet ellen tiltakozók egy csoportja üdítős dobozokkal, petárdákkal, kövekkel dobálta az épületet őrző rohamrendőröket, és megpróbálták áttörni a védelmi kordont, de a hatóságok visszaszorították őket.
A tömeg eredetileg az Ómnium Cultural és a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) politikai civil szervezetek felhívására békés, gyertyás felvonulásra gyűlt össze. Később ugyanide hívta támogatóit a Katalán Védelmi Bizottságok (CDR) elnevezésű radikális csoport is.
Tüntetés zajlik Gironában is, szintén a kormányképviselet előtt, ahol sajtóbecslések szerint mintegy kilencezren vannak.
Nap közben is folyamatosak voltak a különböző utcai megmozdulások, tiltakozók kisebb-nagyobb csoportjai több közút forgalmát korlátozták időszakosan Katalóniában, valamint vasúti sínekre vonulva tüntettek, így akadályozva a közlekedést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06